Kultúra

Mirabel ihlette alkotások a Reökben + FOTÓK

Mirabel ihlette alkotások a Reökben + FOTÓK

2012. július 30., hétfő
Mirabel ihlette alkotások a Reökben + FOTÓK

Nádas Alexandra, Nagy Gábor, valamint Sejben Lajos képviseli hazánkat a Mirabel Compagnie alkotóközösségben, akik csoportos kiállításon mutatkoznak be a Reök-palotában. A nemzetközi művésztelep egyik német alkotója, Stephan Wehmeier pedig egyéni tárlaton tárja elénk festményeit.

Mirabel egy dél-francia kisváros, ahol nyáron művésztelep működik, mely a korábban,

Pit Ludwig

német fotóművész által létrehozott „Mirabel Plain-Air” szellemiségét követi. „Azt gondolom, hogy a ragaszkodás vagy kapcsolódás az a szellemi közösség, ami összeköti az alkotókat. Az, hogy hasonlóan gondolkoznak a modern művészetről, a különböző szellemi szellemi irányzatokról” – magyarázta

Nátyi Róbert

a két különálló, mégis összefüggő tárlat kapcsán. A Reök-palota művészeti vezetője portálunknak kifejtette, leegyszerűsítve három nagy irányzat különül el a tárlaton látható alkotásokat nézve. „Az egyik a modern művészetnek egy nagy irányzata, ami a 40-es 50-es években kezdődött. Ez az úgynevezett informer művészet, ami voltaképpen az absztrakció egyik irányzataként is fölfogható. Ez Nyugat-Európában volt erős születésekor, s a nyugat-európai művészek egy jelentős része még a mai napig is a hatása alatt van. A másik irányzat a lírai absztrakció, ami szintén egy absztrakt irányzat. Ebben megjelennek figuratív elemek, s olyan motívumok, amelyek talán még fölismerhetőek vagy könnyen kódolhatók a néző számára. A tárlaton megjelenő harmadik nagy irányzat az olaszországi arte povera, ami szegény vagy szegényes művészetként fordítható le magyarra” – részletezte. Ez utóbbi lényege, hogy szemétből, fel nem használt anyagokból, így például földből, cementből, gumiból, újságpapírból vagy épp műanyag csomagolóanyagból hoz létre műalkotást.

A Mirabel Compagnie alkotóközösségnek három magyar alkotó a tagja,

Nádas Alexandra

és

Nagy Gábor

művészházaspár, valamint

Sejben Lajos

, aki a tárlat társkurátora. Szintén a társaság tagja a Csongrádi Plein Air Nemzetközi Alkotótelep visszatérő vendége,

Stephan Wehmeir

festőművész, akinek alkotásaiból kamaratárlat nyílt a Reökben. A szeptember 9-éig látható kiállításokon

Anne-Catherine Charbonnier

(F),

Raffaella Formenti

(I),

Nikolaus Heyduck

(D),

Bernhard Jäger

(D),

Ralf Klement

(D),

Helma Kuijper

(NL ),

Nádas Alexandra

(HU),

Nagy Gábor

(HU),

Frank Schylla

(D),

Sejben Lajos

(HU) és

Stefan Wehmeier

(D) alkotásait csodálhatja meg a közönség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.