Sport

Labdarúgás: mórahalmi tízes a Mindszentnek

Labdarúgás: mórahalmi tízes a Mindszentnek

2012. július 25., szerda
Labdarúgás: mórahalmi tízes a Mindszentnek

Az egyre acélosabbnak tűnő NB III-as újonc könnyedén nyerte szerdai edzőmeccsét megye I-es riválisával szemben.

A Mórahalom VSE és a Mindszent SE szerda este az NB III-as gárda otthonában mérte össze tudását. Az összecsapás a hazaiak 10-0-s sikerével ért véget. A Szeged 2011-ből igazolt

Podonyi Norbert

négy góllal járult hozzá a győzelemhez.

Tóth Ákos

legénysége legközelebb szombaton délelőtt vív felkészülési mérkőzést, amikor Sándorfalvára látogat. Ami a mindszentieket illeti, ők második edzőmeccsükön vannak túl. A hétvégén odahaza verték 6-3-ra az ugyancsak megye I-es Nagymágocsot. A következő erőpróba szombaton 10 órakor vár rájuk, amikor az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC-t látják vendégül. A keretből egyébként eddig egyelőre csak

Mihály Róbert

(Szentes) távozott, érkezett

Papp Zoltán

és

Brizik-Bodrogi

Vásárhelyről, valamint visszatért

Oláh Csaba

. Közülük Papp máris felhívta magára a figyelmet, háromszor köszönt ugyanis be a Mágocsnak.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:

Mórahalom VSE - Mindszent SE 10-0 (7-0).

Mórahalom.

Mórahalom:

Czirják - Mészáros, Szűcs, Gyimesi, Gahwagi, Vojnic-Zelic, Nagy Z., Podonyi, Fülöp, Dürgő, Tóth A. Cserék: Szőke, Udvari, Kothencz, Sarnyai, Lázár, Barta. Vezetőedző: Tóth Ákos.

Mindszent:

Molnár - Szobácsi, Terbán, Kispál, Galambosi, Szabó B., Tóth Cs., Oláh, Muzsik, Antal, Kocsis. Cserék: Brizik-Bodrogi, Zimán, Bartucz. Játékos-edző: Tóth Csaba.

Gólszerzők:

Podonyi 4, Fülöp 2, Nagy Z., Lázár, Dürgő, Vojnic-Zelic Tóth Ákos:

"Haladunk előre a felkészülésben az előre eltervezett úton. Sok mindent próbálunk, s a játékosok hozzáállásával nagyon elégedett vagyok. Sportszerű, jó mérkőzésen nyertünk ma. Kívánom a mindszenti barátainknak, hogy szerepeljenek jobban a megye I-ben, mint tavaly!"

Tóth Csaba:

"Jót játszottunk, mindenki becsülettel hajtott, s nagyon elfáradt. Gratulálok a Mórahalomnak, nagyon más focit játszanak, mint tavaly: fiatalok, gyorsak, kombinatívak és igen motiváltak. Erős gárdájuk lesz az NB III-ban!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.