Úszás: Risztov Éva 10 kilométeren is olimpiai induló

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Risztov Éva a nyíltvízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhat a londoni nyári játékokon. A szegedi Olasz Anna harmadik lett és nem jutott ki Londonba.

A hódmezővásárhelyi születésű debreceni versenyző a jogot szombaton szerezte meg Setubalban azzal, hogy második lett a vízi maratonisták nyári olimpiára selejtező utolsó kvalifikációs viadalán, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát.

Éppen e szabály miatt nem lehet ott a brit fővárosban a női 10 kilométer szereplői között a szegedi Olasz Anna, aki a portugáliai viadalon a harmadik lett.

Amint azt a helyszínről Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára elmondta, Risztov végig az élbolyban haladt, s a végén csak egy amerikai rivális tudott elébe kerülni, míg Olasz nagy hajrát kivágva – négy másodperccel Risztov után – érkezett be a célba harmadikként.

Risztov Éva a szombati kvalifikációs versenyre úgy utazhatott ki, hogy normálmedencében, vagyis 50 méteres uszodában már korábban kiharcolta a londoni indulás lehetőségét.

Risztov Éva mellett Gercsák Csaba is ott lehet a londoni olimpián a hosszútávúszók 10 kilométeres mezőnyében, miután vasárnap Setubalban ugyan csak a 14. helyen ért célba, ráadásul holtversenyben egy ír úszóval, a célfotó alapján azonban az övé lett az a pozíció, amely – mint legjobb európainak – olimpiai részvételi jogot jelent számára.

Előző sztori

A pedagógusokat köszöntötték Szőregen + VIDEÓ

Default thumbnail
Következő sztori

Befejeződött a nyomozás az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet ügyében

Legutóbbi hasonló cikkek