Közélet

Tisza-Maros Szögi Duatlon lesz június 30-án

Tisza-Maros Szögi Duatlon lesz június 30-án

2012. június 21., csütörtök
Tisza-Maros Szögi Duatlon lesz június 30-án

Kerékpárral, illetve kenuval a Tisza-Maros Szöget járják be egy teljesítménytúra keretében a tiszaszigeti önkormányzat és a Deszki Sport Club közös pályázata keretében mindazok, akik jelentkeznek a június 30-i, 43 kilométeres erőpróbára.

Nyár elején egy pályázat keretében deszki és tiszaszigeti gyerekek számára erdélyi táboroztatást szerveznek, illetve a romániai Igazfalváról és Ferdefaluból harminc iskolást látnak vendégül egy héten keresztül. A tiszaszigeti önkormányzat és a Deszki Sport Club közös projektje idén egy új elemmel is bővül, közösségi sportprogramot szerveznek egy teljesítménytúra formájában a Tisza-Maros Szög bejárására. A túra június 30-án 9 órakor indul a deszki Szabadidő Parkból, ahová 43 kilométer megtétele után érkeznek vissza a résztvevők. A táv megtehető kerékpárral és kenuval vegyesen vagy végig kerékpárral a folyók mellett, a töltésen követve a mezőnyt. A duatlon útvonala: kerékpározás a deszki Szabadidő Parktól a Maros-partig, ahol átszállás a kenuba (a kerékpárokat elszállítjuk a kiszállási ponthoz), majd evezés a Marosról a Tiszára, ott pedig le egészen Tiszaszigetig, ahol a túra újra kerékpárral folytatódik. A tiszaszigeti mélyponton pihenőt tartva lehet visszabiciklizni a deszki Szabadidő Parkba. A túra útvonala csak kerékpárral: a deszki Szabadidő Parktól a Maros-töltésig, majd a töltésen haladva, Szegeden át a tiszaszigeti gátőrházig, ahol a töltést elhagyva a mélyponton át vissza Deszkre. Természetesen a kerékpárosoknak is jár egy kis pihenő a mélyponton.

A résztvevőknek a túra során frissítőt, a mélyponton bográcsos ebédet, míg a célban, a deszki Szabadidő Parkban uzsonnát biztosítanak. A vízen mentőhajók, valamint szakszemélyzet biztosítja a túrát. A túrán való részvétel nevezési díja evezéssel 1000 forint személyenként, míg azoknak, akik csak kerékpárral teljesítik a távot, 500 forintot kell fizetniük. A duatlont választóknak a kenut előre le kell foglalniuk, mivel azok csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Kerékpárt mindenkinek magának kell biztosítania a túrához. A versenyre bárki jelentkezhet, részletes információkat

Székely Olgától

lehet kérni a 62/271-852-es telefonszámon, illetve az alábbi címen: tiszamarostura@deszk.hu A projekt a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013(HURO-ETE) keretében valósul meg. A 2011. július 4-től 2012. július 3-ig tartó projektre 111.172,35 euró (85%) EU-támogatást nyertek, a nemzeti támogatás összege pedig 15.526,52 euró. Az önerő 4645,13 euró. A HURO/0901/102/2.5.1 kódszámú projekt címe: Development of Hungarian and Romanian cross-border community co-operations through sport - Tiszasziget-Deszk-Dumbrava-Firdea.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.