Közélet

Botka és Mesterházy: Nyírő újratemetése eszméinek újraélesztése

Botka és Mesterházy: Nyírő újratemetése eszméinek újraélesztése

2012. június 2., szombat
Botka és Mesterházy: Nyírő újratemetése eszméinek újraélesztése

Az MSZP szerint Nyírő József újratemetése egyben eszméinek újraélesztését is jelenti - írta közös közleményében Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök szombaton.

"Azzal, hogy visszaemelik a kultúrába, a közoktatásba, a közbeszédbe és a közgondolkodásba a magyar történelem legsötétebb korszakában uralkodó gondolatokat, egyben újjáélesztik a legnagyobb nemzeti tragédiát előidéző eszméket is" - fogalmaztak. Hozzátették: pártjuk kategorikusan elutasítja a magyar szélsőjobboldal és a Fidesz azon törekvését, amely a Horthy-korszak és az azt követő nyilas rémuralom történelmi bűneinek relativizálására, magának

Horthy Miklósnak

és eszmetársainak rehabilitációjára irányul. A két politikus Európában példátlannak nevezte, hogy a kormány nyíltan vállalja az eszmei azonosságot a "fasisztákkal kollaboráló kormányzó" rendszerével. Szerintük ebbe a sorba illeszkedik, amit

Kövér László

, a Magyar Országgyűlés elnöke tett

Nyírő József

újratemetése kapcsán. "Ennek a kegyeleti aktusnak az átpolitizálásával nemcsak egy, az antiszemita és fasiszta gondolatokat nyíltan hirdető, vállaló író emlékét idézik meg, de felélesztik a náci Németországot, a Szálasi-rendszert lelkesen, hűen és a végsőkig aktívan kiszolgáló politikus eszméit is" - fogalmaztak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.