Közélet

Megújul a Szent György téri sportpálya + VIDEÓ, FOTÓK

Megújul a Szent György téri sportpálya + VIDEÓ, FOTÓK

2012. június 29., péntek
Megújul a Szent György téri sportpálya + VIDEÓ, FOTÓK

Végéhez közeledik a Szent György téri sportpálya felújítása. Az egyházi tulajdonú terület aszfaltozására, a futballkapukra, kosárpalánkokra, illetve a pálya körüli új drótháló elkészítésére közel nyolcmillió forintot költenek a város sportdecentrumkeretéből.

Ottjártunkkor is folyt a munka a Szent György téri sportpályán, a szakadozott, régi dróthálót szedték le, melyet stabil, nehezen megbontható új dróthálóra cserélnek.

Haág Zalán

önkormányzati képviselőtől megtudtuk, a környéken élők kezdeményezték a pálya rekonstrukcióját. Az aszfaltozás és a felfestések már elkészültek, s hamarosan új futballkapuk, továbbá négy kosárlabdapalánk is kerül a Szent György térre. Mint ismeretes, a Fidesz-KDNP kezdeményezésére 2012-ben is 17 és fél millió forintos sport decentrumkeretet hoztak létre (amit a júniusi közgyűlésen 30 millió forintra emeltek szintén a jobboldal indítványára), mely összegből minden városrészben jó minőségű, a tömegsport céljait szolgáló sportpályákat alakítanak ki, illetve felújítják a meglévőket. Szeged-szerte összesen csaknem tíz létesítmény újul meg.

Tekintse meg a Telin TV videóját is!

http://www.youtube.com/watch?v=9BJF2Ei26C4 A körzet képviselője közölte, a minorita rend tulajdonában lévő pályát bárki használhatja, de zárható lesz, s a felsővárosi templom plébániáján lehet elkérni a kulcsát. „A szocialisták részéről felmerült kritikaként, hogy miért egyházi tulajdonban lévő pályát újítunk fel. Az ok egyszerű, nincs ugyanis a környéken városi tulajdonú. Fontos, hogy a környéken élő szegedieknek rendelkezésére álljon egy jó állapotú sportpálya, és a minorita rend hozzájárult a rekonstrukcióhoz” – magyarázta. Amikor még nem volt leaszfaltozva az árnyas fák ölelésében lévő pálya, akkor is fociztak és játszottak ott a gyerekek, kockáztatva testi épségüket, így Haág Zalán szerint a kihasználtsággal nem lesz probléma. A munkálatok jelenleg is folynak, az ígéretek szerint két héten belül elkészül a 8 millió forint értékű felújítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.