A Szeged 2011 labdarúgó-egyesület focitábort szervez június 18-22. és június 24-29., továbbá júliusban is 10 és 14 éves kor között.
A turnusokra igazolt futballisták is jelentkezhetnek, s mivel a jövőben a Szeged 2011 és az utánpótláscsapatok új szponzora a Puma lesz, a tábor résztvevői 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak a népszerű sportruházati termékekből.
A futballtábor helyszíne Kiskundorozsma, az utaztatásról a főszervezők, egyben a szakmai vezetők – Lóczi István és Tóth Bálint pro licences edzők – gondoskodnak. A foglalkozásokat szakképzett edzők, valamint egykori élvonalbeli és válogatott játékosok tartják, továbbá a Szeged 2011 játékosai közül szintén többen részt vesznek a bemutató tréningeken. A tábor programjában többek között szerepel a Fradi-pálya (Albert-stadion) bemutatása valamint a múzeum megtekintése is. A jelentkezők a táborban ebédet és üdítőt kapnak, a részvételi díj egy hétre 8000 forint, kéthetes jelentkezés esetén 13 000 forint.
Szeretettel várják a szegedi, valamint a Szeged környékén élő gyerekeket, így a ruzsai, zákányszéki, zsombói, forráskúti, bordányi, üllési, vagy akár más településről érkező tehetségeket. Érdeklődni és jelentkezni e-mailen a locziistvan54@gmail.com, valamint az ivatam@gmal.com címeken, míg telefonon Lóczi István (06307742762), továbbá Ivány Tamás (06-20/534-34-75) számán lehet.