Közélet

Hagyó-per – Elutasította az ítélőtábla az eljárás fefüggesztését kérő indítványt

Hagyó-per – Elutasította az ítélőtábla az eljárás fefüggesztését kérő indítványt

2012. június 28., csütörtök
Hagyó-per – Elutasította az ítélőtábla az eljárás fefüggesztését kérő indítványt

Jogerősen elutasította a Szegedi Ítélőtábla a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken indult perben a büntetőeljárás felfüggesztését kérő védői indítványokat – tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

Hagyó Miklós

volt szocialista főpolgármester-helyettest, az ügy elsőrendű vádlottját folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolással vádolják. A vádirat szerint a Hagyó által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig mintegy másfél milliárd forintos vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A Kecskeméten június 13-án kezdődött tárgyaláson az egyik védő bejelentette, hogy alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő az Alkotmánybírósághoz, mert a per Kecskemétre helyezése ellen nem fellebbezhettek. Ezért a panasz megtárgyalásáig a büntetőeljárás felfüggesztését kérte. Az indítványt a törvényszék rövid, zárt körű tárgyalás után elutasította, a döntés ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be. Ezt a fellebbezést találta alaptalannak jogerős döntésében a táblabíróság. A Szegedi Ítélőtábla úgy ítélte meg, nem állnak fenn az eljárás felfüggesztésének törvényben meghatározott indokai, ezért a Kecskeméti Törvényszék megfelelően járt el, amikor az indítványokat elutasította. Hagyó Miklós a 2006 és 2010 közötti választási ciklusban MSZP-s országgyűlési és fővárosi önkormányzati képviselő volt, 2006. december 16-án a Fővárosi Közgyűlés főpolgármester-helyettessé választotta. Hozzá tartozott a fővárosi tömegközlekedés felügyelete is.

Mesterházy Ernő

másodrendű vádlott

Demszky Gábor

akkori budapesti főpolgármester politikai főtanácsadója volt. Hagyó Miklós a vád szerint 2007 és 2009 között

Lelovics Ottó

ötödrendű vádlottal, a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával és

Mátay-Horváth Éva

hatodrendű vádlottal, a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro részleg sajtóreferensével a BKV vezető tisztségviselőinek olyan utasításokat adott, illetve a döntéseiket oly módon befolyásolta, hogy azok a vagyonkezelői kötelezettségük szándékos megszegésével a cég számára hátrányos szerződéseket kössenek. Az ügyészség szerint a fenti személyektől származó utasításokat a BKV akkori vezérigazgatói,

Antal Attila

harmadrendű és

Balogh Zsolt

negyedrendű vádlott, továbbá Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlott, a cég kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettese,

Zelenák Tibor

kilencedrendű vádlott, a kommunikációs főosztály vezetője és

Vitéz Ágnes

tizedrendű vádlott, a marketingfőosztály vezetője elfogadta és teljesítette, annak ellenére, hogy egyértelmű volt számukra, hogy azok a 100 milliárdos adóssággal küzdő BKV Zrt. számára hátrányosak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.