Gazdaság

Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány

Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány

2012. június 5., kedd
Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány

Csaknem egymilliárd forintot csoportosít át a kabinet az új nemzeti konzultációra. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

A rendelkezés rögzíti, hogy a gazdasági konzultáció pénzügyi fedezetének biztosításához azonnali hatállyal 976 millió forintot csoportosít át a kabinet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A fel nem használt pénzt vissza kell majd fizetni, a költségvetési forrás jogszerű felhasználását pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fogja ellenőrizni.

Szijjártó Péter

a múlt héten - akkor még mint a miniszterelnök szóvivője - közölte, augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok. Összesen 8,2 millió embernek postáznak kérdőívet. Az első százezer darabot már május 29-én kiküldték - főképp budapestieknek -, az utolsókat pedig legkésőbb június 24-én postázzák. A konzultáció költsége személyenként 105 forint, összesen pedig körülbelül egyhatoda egy népszavazás költségének - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a konzultáció első adatai augusztus végére várhatók. A korábbi konzultációk közül például a szociális konzultáció pénzügyi fedezetére - tavaly augusztusban - 867,9 millió forintot csoportosított át a kormány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.