Kultúra

Balog Zoltán: Kultúra nélkül nincs semmi

Balog Zoltán: Kultúra nélkül nincs semmi

2012. június 15., péntek
Balog Zoltán: Kultúra nélkül nincs semmi

A kultúra részének nevezte a képeslapot is Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szerencsen pénteken A képeslap világa című állandó kiállítás megnyitóján.

A szaktárca vezetője úgy fogalmazott: "kultúra nélkül nincs semmi, kultúra nélkül a dolgoknak nincs igazi, valóságos értéke, mert a kultúra emel föl bennünket". Mint mondta: a kultúra adja meg önbecsülésünket. A szerencsi Rákóczi-várban lévő Zempléni Múzeumban a világ második legnagyobb képeslapgyűjteménye található. Jelenleg több mint egymillió darabot őriznek, a kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériumának Alfa-programja és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 23 millió forintos támogatásával újult meg és bővült ki.

Balog Zoltán

hangoztatta: a képeslap kimondottan a családnak szól, márpedig családi emlékezet nélkül nemzeti emlékezet sincs. Mint mondta: "nem akárkik vagyunk ezen a tájon", a kultúra feladata, hogy ezt tudomására hozza mindenkinek, ugyanakkor az is cél, hogy a kultúrának köszönhetően befektetők, turisták jöjjenek ide, hiszen Zemplénnnek, Abaújnak, Borsodnak hatalmas szerepe volt és van a kultúrában. A szerencsi képeslap-gyűjtemény Petrikovits László helybéli orvos nevéhez fűződik, aki 1966-ban 400 ezer darabos kollekcióját a településnek adományozta. Az első képeslapot 1869 októberében adták postára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.