Közélet

Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán

Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán

2012. május 23., szerda
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán

Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik közül az egyik bordatörést szenvedett és kórházban van - közölte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása szerdán.

A még szombat éjjel, a szerbiai "múzeumok éjszakáján" megtámadott fiatalok zöme a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója, de volt köztük egyetemi hallgató is. A fiatalok elmondták, hogy nem először kerültek összetűzésbe az őket megtámadó szerb fiatalokkal, akik már több alkalommal beléjük kötöttek. Szombaton négy lány és hét fiú beszélgetett egy parkban, amikor megjelent egy 15–20 tagú, szerb fiúkból álló csoport. Odamentek a magyar fiatalokhoz, s annyit mondtak: jobb lesz, ha elmennek, ha nem akarják, hogy baj legyen, hogy megverjék őket. Azonnal el is indultak, de a szerbek üldözőbe vették őket, s két fiút sikerült elkapniuk. Az egyiknek a száján és a fején okoztak sérüléseket, a másik pedig bordatöréssel kórházban fekszik. A támadók viperákkal és vasrudakkal verték őket

a Magyar Szó beszámolója szerint

. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Iskolaszékének tagjai levelet írtak a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, s kérték, hogy ha a megtámadott fiatalok szülei igénylik, nyújtsanak nekik jogi segítséget. Kérték egyben: értesítsék az illetékeseket, és szólítsák fel őket arra, hogy reagáljanak az eseményekre, annál is inkább, mivel rendszeresen "járőröző" fiatalok csoportjáról van szó, akik "vadásznak” a magyarul beszélő fiatalokra, és ha kellő fölényben vannak, megtámadják őket.

Korhecz Tamás

, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke megígérte: megpróbál a rendőrségnél tájékozódni arról, hogy hol tart a nyomozás, azonosították-e az elkövetőket. Esetleg ellenőrzi azt is, hogy a rendőrség által elkészített jegyzőkönyvekben is az áll-e, amit a diákok állítanak. Mint mondta, a nyilatkozatokból az derül ki, hogy lehet a dolognak nemzetiségi jellege is, hiszen a támadók közül egyesek a fiatalok magyarságára is tettek megjegyzést. Nem biztos, hogy ez volt a fő motivációja ennek az incidensnek, de ezt sem kell kizárni – jelentette ki Korhecz. Botrányosnak minősítette a történteket a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szabadkai városi szervezete, amely az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében mélységesen elítélte az incidenst. "Elborzadva vesszük tudomásul, hogy Szabadkán 2012-ben még előfordulhatnak ilyen és ehhez hasonló elítélendő cselekedetek. Ha valóban csupán azért bántalmazták a fiatalokat, mert azok magyarul beszéltek, akkor az még felháborítóbb" - olvasható az állásfoglalásban. A közleményt aláíró

Maglai Jenő

, a VMSZ szabadkai VSZ elnöke szerint botrányos, hogy abban a városban, amelyben folyamatosan hangsúlyozzák a nemzeti sokszínűség értékeit, vannak olyan fiatalok, akik éjjelente előre kitervelten és szervezetten vadásznak a más nyelven beszélő fiatalokra. A VMSZ elvárja a bűnüldöző szervektől - olvasható a dokumentumban -, hogy mielőbb kerítse kézre az elkövetőket. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban nemzeti alapon történő leszámolás volt, akkor a VMSZ szerint a bíróságnak a további hasonló esetek elrettentése érdekében példaértékű büntetést kell kirónia az elkövetőkre - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.