Írjon nekünk

Kultúra

Rendhagyó hídivásár-megnyitó politikusok nélkül + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Kurtán-furcsán zajlott a XIII. szegedi hídi vásár ünnepélyes megnyitója az újszegedi hídfőnél felállított Ördögszekér színpadán. Eredetileg a város polgármesterének, Botka Lászlónak kellett volna megnyitnia az ország egyik legnagyobb kézműves seregszemléjét, de sem ő nem jelent meg, sem mást nem küldött maga helyett, így Mocselini Rudolf, a vásár szervezője üdvözölte az egybegyűlteket.

A Langaléta Garabonciások szívélyes invitálása után Mocselini elmondta, nem is gondolták annak idején, hogy ilyen nagyszabású rendezvénnyé növi ki magát a hídi vásár. Eddig sohasem ő nyitotta meg a vásárt, most viszont, hogy nem akadt gazdája, azt sem szeretné, ha megnyitó nélkül kezdődne meg a rendezvény. Tényleg nagyon rövid leszek – mondta Mocselini -, szeretném megnyitni a XIII. Hídivásárt. És megnyitotta.

Hogy a polgármester miért maradt távol, azt nem sikerült megtudnunk, viszont ahogy elnéztük a közönséget, nem is nagyon hiányolták a politikusok jelenlétét. Nyilván illetlenség, ha egy fontos városi rendezvényre ilyen-olyan politikai megfontolásból „elfelejtik” meghívni a város első emberét, de az sem comme il faut, ha minden magyarázat nélkül ő „felejt el” elmenni olyan eseményre, amely a Szeged Napjához kapcsolódó ünnepségsorozat egyik legnagyobb, leglátványosabb, országosan, sőt a határokon túl is jegyzett rendezvény, és amelyre hetekkel, hónapokkal ezelőtt meghívót is kapott.

Hírzóna

Átadták a Bessenyei-díjakat Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Dratsay Ákos és Berei Erzsébet kapta a kitüntetést.

Tovább olvasom

Kultúra

Argentin koreográfus táncjátékát mutatja be a Szegedi Kortárs Balett

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Hírzóna

Aba-Novák Vilmos képeiből nyílik kiállítás Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Álarc nélkül címmel, a magyar kultúra napján.

Tovább olvasom

Aktuál