Közélet

A MÚOSZ bírálja a médiatörvényt

A MÚOSZ bírálja a médiatörvényt

2012. május 24., csütörtök
A MÚOSZ bírálja a médiatörvényt

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szerint látszatkorrekcióval válaszolt a kormányoldal a médiaszabályozást ért alkotmánybírósági bírálatra. A szervezet elnöksége a médiaszabályozás visszavonását és új jogszabályok megalkotását sürgeti.

A MÚOSZ elnöksége csütörtökön, a médiaszabályozás módosításának elfogadását követően kifogásolta, hogy a jogszabály az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek ajánlása ellenére nem kapott többpárti legitimációt. Az elnökség az MTI-nek küldött állásfoglalásában azt is bírálta, hogy nem változott a médiatanács jelölési és választási rendszere, és az sem egyértelmű a változtatások alapján, hogy "életben hagyják-e a Klubrádiót". A MÚOSZ előrelépésnek csupán a médiatanács sajtótermékek feletti hatalmának szűkítését és az újságírói forrásvédelem erősítését tekinti. A médiaszabályozás módosításáról csütörtökön szavazott a Ház, a változtatásokat az tette szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hatályon kívül helyezte a jogszabályok egyes paragrafusait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.