Közélet

A DK a médiahatósághoz fordul a Hír Tv műsora miatt

A DK a médiahatósághoz fordul a Hír Tv műsora miatt

2012. május 7., hétfő
A DK a médiahatósághoz fordul a Hír Tv műsora miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordul a Hír Tv Célpont című műsora miatt, a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig több, a szakdolgozatával foglalkozó lappal szemben jogi eljárásokat kezdeményezett.

Varju László

országgyűlési képviselő a médiahatóság épülete előtt hétfőn tartott sajtótájékoztatóján közölte: amíg a televízió nem kér elnézést

Gyurcsány Ferenctől

és a pécsi iskola volt igazgatójától, akit szerinte megtévesztettek, addig a DK politikusai nem nyilatkoznak a Hír Tv munkatársainak. Az NMHH vezetőjét, Szalai Annamáriát pedig arra szólítják fel, "tegye félre minden politikai pártkötődését", és indítson eljárást a műsorban elhangzottak miatt - tette hozzá. Varju László a sajtótájékoztatón a Hír Tv-t hírhamisítással vádolta meg, és azt mondta, Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét a televízió Célpont című műsorában "valótlanul támadták meg". A Hír Tv május 4-én az érintett iskola igazgatójának szavaira hivatkozva azt közölte, Gyurcsány Ferenc nem vett részt tanítási gyakorlaton, ami pedig a diploma egyik feltétele. Az ellenzéki képviselő erre utalva azt közölte, hogy

Jedlicska János

, a pécsi iskola volt iskolaigazgatója a Hír Tv műsora után egy nappal az ATV-nek azt mondta, a rejtett kamerával készített felvételt összevágták. Varju László közölte azt is, hogy Gyurcsány Ferenc jogi eljárásokat kezdeményezett a Pécsi Újság internetes hírportállal, valamint a Magyar Nemzettel szemben is. A sajtótájékoztatón Varju László a Hír Tv munkatársának kérdéseire nem kívánt érdemben reagálni. Azért nem nyilatkozik a Hír Tv-nek, mert "összevágott interjúval (...) befolyásolják a közvéleményt" - jelentette ki. Az MTI kérdésére, hogy ő és képviselőtársai bíznak-e a pártelnök igazában, a DK-s politikus igennel válaszolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.