Közélet

1,36 gigapixeles kép a szegedi dómról + FOTÓK

1,36 gigapixeles kép a szegedi dómról + FOTÓK

2012. május 22., kedd
1,36 gigapixeles kép a szegedi dómról + FOTÓK

A szegedi fogadalmi templomról készült el az ország legnagyobb, egyedi épületet bemutató fotója, mely egymilliárd-háromszázhatvanegymillió képpontból áll. Léteznek ugyan ettől nagyobb képek is, azonban azok körpanorámák és nem épületfotók.

Az ország legnagyobb egyedi épületfotója, mely a szegedi

fogadalmi templom homlokzatát

mutatja be 1,36 gigapixel méretű és összesen 108 darab, 18 megapixeles felvételből áll. A fotózás mintegy 40 percen keresztül tartott, míg a speciális programmal történő számítógépes összeállítás több mint 5 órát vett igénybe. A teljes kép 3,8 GB-os és egymilliárd-háromszázhatvanegymillió képpontot tartalmaz. A mostani valóban gigakép jóval túlszárnyalta az előző, kézzel „gyártott” változatot, mely még „csak” 190 megapixeles volt. A fotó egy speciálisan erre a célra gyártott motoros szerkezetre rögzített Canon 7D fényképezőgéppel és egy 200mm-es teleobjektívvel készült. A mozgatást és az exponálást egy táblagép végezte, teljesen automatikusan, az előre beprogramozott módon.

Gigavilág megaképekből

A fényképezés új perspektíváját mutatja be az a néhány évvel ezelőtt létrejött technológia, melynek segítségével hatalmas területek, épületek is lefényképezhetők úgy, hogy még a legapróbb részlétek is láthatóak lesznek. Az eljárás lényege, hogy egy megfelelően stabil állványról mintegy felszeletelik a látványt, majd az egyedi fotókat egy számítógépes program segítségével egybeillesztik. Az így elkészült gigafotót egy szoftverrel nézhetjük meg, akár az interneten keresztül is. Minél nagyobb a fénykép, és az objektív, annál több időt és precizitást kíván a fotózás. Kézben tartott fényképezőgéppel is lehet ilyen képeket gyártani, de itt jóval több egyedi fotó és nagyobb átfedés kell a teljes látványhoz. A korábbi, Szegedről készült képek eddig 100-200-300 megapixelesek voltak, és egy kézzel megfelelő szögben elfordított állványrendszer segítségével, vagy épp kézből készültek. A mostani gigakép már egy motoros szerkezet segítségével lett végigfotózva, ennek köszönhetően jóval nagyobb felbontást lehetett elérni.

Hányan voltak, ki volt ott, és borotválkozott-e?

Igazán látványosak azok a képek, melyek nagy tömeget ábrázolnak. A fotókon nemcsak az számolható meg, hogy hányan voltak az adott rendezvényen, de egyes személyek, arcok is remekül megfigyelhetők. Kitűnő példa erre a 2011-es

Maty-éri kajak-kenu vb nézőteréről

készült 580 megapixeles kép.

Általában magas helyekről, hegycsúcsokról, tornyokról készítik ezeket a felvételeket, azonban itt az Alföldön erre kevés lehetőség nyílik, de a dóm tornyából már látható a várost bemutató két, „kisebb” felbontású, egyenként

230

és

270 megapixeles

fotó. A tervek szerint az új technológiával egy teljes körpanoráma is hamarosan elkészül, mely már igazi gigalátványt fog nyújtani Szegedről.

Autók, repülők, békák és Csontváry festményei

De nemcsak épületek vagy épp körpanorámák fényképezhetők így, hanem akár kisebb-nagyobb tárgyak, autók, repülőgépek, de még egy kerti tóban nászukat élő békacsalád szerelmi háromszöge is könnyedén felfedezhető a képen.

Egy festmény is megannyi részletet tár a szemlélője elé, ha a hagyományos felbontást elfelejtve átlépünk a „százmegapixeles” világba. A szegedi Móra Ferenc Múzeum nagysikerű

Csontváry-tárlatát

kézközelben, szinte nagyító alatt lehet átvizsgálni, felfedezve a képeken a művész ecsetvonásait. További óriásfelbontású fotók Szegedről és az országról a

gigapan.org

weboldalán láthatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.