Sport

Labdarúgás: kikapott Algyőn az Alsóváros

Labdarúgás: kikapott Algyőn az Alsóváros

2012. április 30., hétfő
Labdarúgás: kikapott Algyőn az Alsóváros

Kétgólos vereséget szenvedett az Alsóváros együttese az Algyő II vendégeként a labdarúgó megyei harmadosztály Homokháti csoportjának hétvégi fordulójában.

A hazai csapat kezdett lendületesen, és

Daróczi P.

öngóljával vezetést szerzett, ám lélektani előnyüket nem tudták kihasználni a vendéglátók, az Alsóváros rövid időn belül egyenlített

Farkas M.

szöglet utáni fejesével (1-1). Az Algyő II. erőteljesen próbálkozott az újbóli előnyhöz jutásért, széleken vezetett támadásaik rendre veszélyt jelentett és a 17. percben eredményre is vezetett

Zsurka

révén (2-1). A vendégek előtt ezután két komoly alkalom volt az újbóli egalizálásra, előbb

Polyák

lőhetett jó helyzetből, ekkor a kapus védeni tudott, majd

Müller

pontatlan lövése veszélyeztetett. Fordulás után, mondhatni menetrendszerű gólját kapta az Alsóváros,

Kuti

egy kipattanó labdát bombázott a vendég kapuba (3-1). Pár perc elételtével azonban egy szépen kivitelezett akció végén ismét szorossá tette a vendégalakulat a mérkőzést

Nagypál

góljával (3-2), ám a 60. percben

Szécsi

kapus hibáját kihasználva Kuti újra kettőre növelte a hazai előnyt (4-2). Tíz perc múlva egy vendég akció végén büntetőt reklamáltak az alsóvárosiak, miközben megindult a hazai ellentámadás, melynek végén Gonda már az ötödik algyői gólt szerezte (5-2). Öt perccel a vége előtt mégis titzenegyeshez jutott a vendég gárda, Farkas nem is hibázott, kialakítva az 5-3-as végeredményt. Az összehangoltabb csapatjátékot nyújtó Algyő II. jó színvonalú, eseménydús találkozón megérdemelten tartotta otthonában a három pontot.

Labdarúgó megyei III. osztály Homokháti csoport 24. forduló:

Algyő SK II. - Víziközmű-Alsóváros SE 5-3 (2-1)

Algyő, 50 néző. Vezette:Gáleg (Csuka, Kérdő).

Algyő II:

Révész - Major, Kiss A., Horváth N. (Vízi 60'), Békési (Gonda 46'), Salamon (Daróczi G. 75.'), Kuti, Kiss Gy., Fejes J., Zsurka, Blesity.

Edző:

Portörő Imre.

Alsóváros:

Szécsi - Daróczi P., Kéri, Müller (Török M. 46'), Török J. - Szántai (Pipicz 70'), Csordás, Martonosi T. (Szabó T. 60'), Szalma - Polyák (Nagypál 46'), Farkas M.

Sárga lap:

Fejes J., Vízi, ill. Szalma, Szabó T., Farkas M., Nagypál.

Góltörténet:

6'

Müller felszabadítását a jobb oldalon Salamon elcsípte, gyors elfutása után az alapvonal közeléből élesen kapu elé lőtt labdáját Daróczi P. a saját kapujába küldte, öngól,

1-0

.

10'

Csordás jobb oldali szögletét a hosszú saroknál helyezkedő Farkas M. közelről fejelte a kapuba,

1-1

.

17'

A védők közül kilépő Zsurka 14 méterről lőtt a hálóba a kifutó kapus mellett,

2-1

.

50'

A középen kilépő és a védőket maga mögött hagyó hazai csatár lövését Szécsi mentette - fejbe lőtte a támadó -, a kipattanóra érkező Kuti már nem hibázott: a büntetőpont tájékáról emelt a kapu jobb oldalába,

3-1

.

57'

Farkas M. kiváló labdát ívelt a középen helyezkedő Nagypál elé, és a csatár 16 méterről emelt a hálóba,

3-2

.

60'

Kapusbaki után ismét Kuti volt eredményes,

4-2

.

70'

A jó cselekkel helyzetbe kerülő Farkast a tizenhatoson belül felrúgják, de a játékvezető sípja néma maradt, és ahogy lenni szokott, az ellentámadásból ismét betalált a hazai alakulat, és három gólosra növelte előnyét, miután Gonda a tétovázó védők között lőtt a hálóba,

5-2

.

85'

Farkast hátulról elsodorták a büntetőterületen belül, a játékvezető ismét nem fújt, de a kollégája beintésére végül megítélte a tizenegyest, amit a sértett biztosan helyezett a jobb alsó sarokba,

5-3

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.