Sport

Labdarúgás: hat játékosát nélkülözi a HFC a listavezető ellen

Labdarúgás: hat játékosát nélkülözi a HFC a listavezető ellen

2012. április 13., péntek
Labdarúgás: hat játékosát nélkülözi a HFC a listavezető ellen

A labdarúgó NB III Alföld csoportjának 21. fordulójában az FC Dabas látogat vasárnap délután a hódmezővásárhelyi városi stadionba. A vásárhelyiek edzője, Szűcs Róbert nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen hat játékosára nem számíthat a listavezető elleni fontos találkozón.

A HFC trénere éppen fél szezont tudhat maga mögött NB III-as edzőként, hiszen az elmúlt év őszén Dabason ült először vezetőedzőként a vásárhelyi kispadon. Az első NB III-as találkozóra még ma is pontosan emlékszik a szakember, hiszen az első félidő után a dabasiak már 4-0-ra vezettek, és ekkor felrémlett egy "nagy ruha" lehetősége is. Végül a második félidőben már nem esett gól, így az őszi összecsapást 4-0-ra nyerték a Pest megyeiek, tehát van miért visszavágniuk a vásárnap 16.30-kor kezdődő találkozón a vásárhelyieknek. Érdemes visszatekinteni a

Szűcs Róbert

által irányított elmúlt tizenöt találkozóra is, amely hét HFC győzelem mellett négy döntetlent és négy vereséget hozott. A sikeres mérlegen túl az külön bravúr, hogy a Szűcs-érában lejátszott hét hazai találkozóból hatot megnyertek a vásárhelyiek, és mindössze a makóiak tudtak egyetlen pontot elvinni egy utolsó percekben lőtt góllal Vásárhelyről. A mezőny legjobb csapata látogat Vásárhelyre, ráadásul az előjelek sem kedvezőek a HFC számára. Sikerülhet-e megőrizni a hazai veretlenséget? - kérdeztük Szűcs Róberttől. "Akkor sem lennék könnyű helyzetben, ha minden játékosunk hadra fogható lenne, de sajnos hat labdarúgóra nem számíthatok, így nagyon nehéz erőpróba előtt állunk.

Kovács Krisztián

kapusunk Csepelen a bemelegítés során a vádliján sérült meg,

Juhász I. Sándort

két sárgával kiállították Csepelen, míg

Sipos

és

Kökény

ugyanitt begyűjtötte ötödik sárga lapját, ami automatikusan egy mérkőzés kihagyását vonja maga után. Gondjaimat tetézi, hogy

Nikola Kavaric

családi gyásza miatt jelenleg Szerbiában van,

Huszár Lajos

pedig behívót kapott a siketek futsalválogatottjának hétvégi edzőtáborába, és amennyiben ott nem jelenik meg, akkor kizárhatják a keretből, tehát elengedtem. A kiesett játékosokat azoknak kell pótolniuk, akik eddig kevesebb szerepet kaptak, ők most bizonyíthatnak, remélem, élnek is a lehetőséggel, mindenesetre én bízom bennük. A kérdésre válaszolva egyelőre azt tudom mondani, hogy nem állunk be védekezni, igyekszünk a saját játékunkat játszani, és remélem, hogy a csapat teljesítménye elég lesz a pontszerzésre, sőt egy bravúrt sem tartok kizártnak. Sokat beszélgettünk az ellenfelünkről is, a Dabas alapvetően magas játékosokból álló gárda, tehát igyekeznünk kell elkerülni a kapu közeli bedobásokat, szabadrúgásokat, illetve szögleteket. Sajnos nálunk éppen két magas ember, Kavaric és Kökény esett ki, ami most különösen nagy hátrányt jelent. Jellemző, hogy a dabasiak leggólerősebb játékosa az elmúlt hétvégén lőtt mesterhármasának köszönhetően 7 gólos

Körmöci Sebasztiánnal

megegyezően a remekül fejelő hórihorgas védő,

Takács Kornél

, mögöttük pedig 6 góllal a bal oldali védő,

Danyis Attila

található, rájuk nagyon oda kell figyelnünk." Öt kezdőembert kell helyettesíteni, összeállt-e már a kezdő csapat? "Csapatunk közepe - a kapus, az egyik középső védő és a két középső középpályás - kiesett, amit csak jelentős átalakítással lehet pótolni. Szerencsére a téli igazolásaink lényegesen jobban sikerültek, mint az elmúlt nyáriak, így az új emberekre és a tehetséges saját nevelésű fiatal játékosainkra egyaránt számíthatok. Az összeállításban egyetlen kérdőjel van, amennyiben a bokasérüléssel bajlódó

Bakos Ádám

vállalja a játékot, akkor a

Hegedűs - Boros, Antal, Rácz L., Marton, Varga M., Varga I., Bakos, Lékó, Domonkos, Molnár Zs.

tizenegy kezd. A cserepadon

Horváth Roland

mellett csupa fiatal -

Máté D.

(kapus),

Brizik-Bodrogi, Tóth II. J., Bálint D., Csernák

és

Juhász II. S.

- ül majd bevetésre készen" - fejezte be csütörtöki edzés utáni tájékoztatóját a HFC edzője.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsükön (2011.09.25.):

Az NB III Alföld csoport 6. fordulójában: FC Dabas - Hódmezővásárhelyi FC 4-0 (4-0).

Dabas, 200 néző. Vezette: Kőrösi J.

Dabas:

Kövesfalvi - Mojzes, Pomper, Takács K., Danyis (Bátki 40') - Csendes, Bányai, Volenszki (Buczkó 73'), Körmöci (Manhalt 76') - Szűcs L., Basa. Edző: Keresztúri András.

HFC:

Kovács K. - Huszár (Konc A. 85'), Antal, Sipos, Marton - Juhász, Kökény - Domonkos (Potloka 46'), Horváth R. (Krasznics 76'), Varga M. - Piti. Edző: Szűcs Róbert.

Góllövők:

Takács K. (4'), Bányai (26'), Szűcs L. (34'), Pomper (38').

Így játszott a Dabas a múlt héten:

A labdarúgó NB III 20. fordulójában: Jánoshida SE - FC Dabas 0-4 (0-2). Dabas:

Kövesfalvi - Dévai, Bátki, Takács K., Danyis - Buczkó (Palchuber 78'), Bányai, Csendes (Volenszki (46'), Körmöci (Praszna 78') - Bozsik, Nagy A. Edző: Keresztúri András.

Góllövők:

Bányai (17'), Körmöci Sz. (38', 71', 74')

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dabas20127148143443
2.Dunaharaszti20115440152538
3.Gyula209652517833
4.Kecskemét II.2088435251032
5.Monor209383331230
6.Tisza Volán Szeged2084841301128
7.Tápiószecső208483134-328
8.Hódmezővásárhely208482528-328
9.Üllő208392830-227
10.Indotek Csepel2051052019125
11.Tököl205872227-523
12.Szolnoki MÁV II.2064102136-1522
13.Makó204792335-1219
14.Jánoshida2052142042-2217
15.Szarvas2044122039-1916
16.Pilis Sport0

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.