Írásos magyarázatot kért Simor András vagyonnyilatkozatához

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága levélben kéri Simor András jegybankelnököt, adjon írásos magyarázatot vagyonnyilatkozata egyik pontjához.

Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI-nek elmondta: a bizottság zárt ülésén meghallgatta a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A kormánypárti politikus tájékoztatása szerint egy ponton kértek magyarázatot a jegybankelnök vagyonnyilatkozatával kapcsolatban. Mint kifejtette: Simor András vagyonnyilatkozata szerint 2010-ben befektetési alapból származó jövedelemként 1,3 milliárdot, majd 2011-ben 1,5 milliárd forintot tüntetett fel. Rubovszky György a 200 millió forintos eltérésre volt kíváncsi.

Az ülésen – a KDNP-s elnök közlése szerint – Simor András azt mondta: vagyonát egy befektetési cég kezelte, amely eredményesen forgatta pénzét. Abban maradtak – folytatta -, hogy húsvét után levélben kér írásos tájékoztatást a vonatkozó pontról. A levélre a jogszabályok szerint harminc napon belül kell válaszolnia Simor Andrásnak, de a bizottsági elnök arra számít ezt hamarabb megteszi majd. “Együttműködő volt Simor András” – fogalmazott Rubovszky György. Jelezte: a levelet a vagyonnyilatkozat mellékleteként nyilvánosságra kívánja majd hozni.

Előző sztori

Fitch: kedvező lépés az euróövezeti tűzfal megemelése

Következő sztori

Felülvizsgálják a haszonbérleti szerződéseket