/

Húsvéti múltidéző – a bárány, a tojás és a sonka hagyománya

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Itt van végre! Beköszönt a tavasz, csak azért is kirügyeznek a fák, a csontjainkból lassan kiszivárog a hideg. Főzzük a sonkát, reszeljük a tormát, festjük a tojást, s közben – természetesen – nem gondolunk arra, hogy eleink ötszáz, ezerötszáz évvel ezelőtt ugyanígy várták a tavasz kirobbanását, a húsvétot.

E gyönyörű ünnep ezer szállal kötődik a múlthoz. A zsidók számára az Egyiptomból való menekülés, a nép megszületésének hatalmas ünnepe a Pászka-ünnep (a „Peszach”). A Biblia szerint, amikor a halál angyala az egyiptomiak elsőszülötteit megölte, a zsidó házakat kikerülte. (A „Peszach” héberül kikerülést jelent.) Ezen a szent ünnepen csak kovásztalan kenyeret fogyaszthatnak. A Tóra szerint az ősöknek hirtelen kellett menekülniük, tehát nem volt idejük a kenyér kelesztésére. Ennek emlékére készülnek ma is a kovásztalan ételek. A zsidó húsvéton a családfő az Egyiptomból való menekülésről mesél a gyermekeinek.

A keresztények számára szintén a legnagyobb ünnepek egyike, hiszen a megváltó Krisztus feltámadt. Húsvét vasárnapját a nagyheti böjt előzi meg, melynek legsötétebb napja a péntek – a templomokban fekete lepellel borítják az oltárokat -, amikor Jézust keresztre feszítették, s kínhalált szenvedett az emberekért. Mindkét vallásban nagy jelentőségű a szombat. A zsidó vallásban azért ünneplik nagyszombatot, mert ez a szolgaság utolsó napja, a keresztényeknél viszont a feltámadás előestéje, melyet díszes, boldog körmenet követ vasárnap. További párhuzam még az is, hogy mind a zsidó, mint a keresztény húsvét kötődik a természet megújulásához. A zsidó Peszach mindig a gabonaérés 14. napján kezdődik.

A bárány

A húsvéti bárány – hogy ételeink is szóba kerüljenek – már az ószövetségi zsidóság számára is áldozati jellegű eledel volt. A bárányhúst keserű salátával, kovásztalan kenyérrel fogyasztották. Az újszövetségi szent könyvek az ótestamentumi szimbólumokra támaszkodva, Isten bárányának nevezik Jézust, mivel az emberiség megváltására jött a földre. A középkorban a hívek bárányt ajánlottak fel az Úrnak, s Szegeden sokáig megmaradt az a zsidó hagyomány a keresztények között, miszerint a leölt bárány vérével megkenték az ajtófélfát.

A tojás

Ősi húsvéti eledel. Peszach ünnepén hamuban sülve fogyasztják a zsidók. A keresztény értelmezés szerint: ahogy a tojásból új élet kel, úgy támad fel Krisztus is a sírjából. A piros tojás színe Jézus elhullatott vérét jelképezi. A monda szerint egy jeruzsálemi asszony épp a tojásokat szedegette, amikor meghallotta Krisztus feltámadásának hírét. Gyorsan átszaladt a szomszédba, de ott nem hittek neki. – Úgy támadt fel, ahogy pirosak a tojások a kötődben – felelték nevetve. A hírvivő asszony a kötőjébe nézett, s látta, hogy az összes tojás megpirosodott. Ennek emlékére festik a tojásokat. Szép hagyomány volt országszerte a tojás kettészelése. Eszerint a férj a tojás egyik felét megette, a másik felét a felesésének adta. Ha valaki eltévedt, s rágondolt arra, akivel a tojást ette, rátalált a helyes útra.

A sonka

A legjellegzetesebb húsvéti eledel, melyet a keresztények hosszú böjtölés után fogyasztottak már a középkorban is. A jólét jelképe, melyet a kaláccsal, a báránnyal, a tojással együtt megszenteltetnek a templomban. Gyakran eszik tormával, amit a zsidó vallásúak szintén fogyasztanak húsvétkor, mert az íze az egyiptomi szolgaság keserűségére emlékeztet.

És húsvét hétfőjéről se feledkezzünk meg! Évszázadok óta a fiatalság ünnepe. Egy 16. századi, hazai feljegyzés szerint nem locsolták, hanem fürösztötték, „vízbe hányták” a lányokat. Egyesek az ősi keresztelési gyakorlattal – a vízbe mártással – hozzák kapcsolatba, más kutatók egy régi szokást, egészségvarázsló, rituális mosakodást emlegetnek a locsolás magyarázataként. Az biztos, hogy a 18. század végén a hazai, úri rendek a cseber víz helyett már néhány csepp rózsavízzel öntözték a hölgyeiket. Akkoriban is nagy mulatozások kísérték a hétfő eseményeit, s a kétszáz évvel ezelőtti locsolókat is illett piros vagy hímes tojással jutalmazni.

Kedves Olvasók, mit mondhatunk e múltidézés után? Ebben a szellemiségben varázsoljanak finom falatokat a húsvéti asztalra, hadd ismerjék meg a mai gyerekek a még élő szokásokat. Ne hagyjuk veszni őket, hiszen utódaink szegényebbek lesznek nélkülük.

Előző sztori

Darida Tibor: “Tíz percre oroszlánt csinálunk a nyúlból” + FOTÓK, VIDEÓ

Következő sztori

Zelena locsolóverset ír, Pocsai tojássalátát készít – kis húsvéti körkép