Sport

Hátország: hetet rúgott a Dorozsmának a SZEOL-SZVSE-ifi

Hátország: hetet rúgott a Dorozsmának a SZEOL-SZVSE-ifi

2012. április 17., kedd
Hátország: hetet rúgott a Dorozsmának a SZEOL-SZVSE-ifi

Újabb győzelemmel folytatta szereplését az U19-es megyei I. osztályú bajnokságban a szegedi legénység.

A SZEOL-SZVSE csapata végig kulturáltan játszva irányította az első félidőt a dorozsmaiak ellen a vasárnapi megye I-es ifimérkőzésen, még úgy is, hogy a 30. perctől emberhátrányba került (kicsit szigorú játékvezetői ítélet után). Történt, hogy

Bálint Dániel

az ellenfél térfelén 5 méterrel testtel állította meg utolsó emberként az egyik vendégtámadót 3-0-s hazai vezetésnél; ennek ellenére a félpályán túli szabálytalanságot "nyilvánvaló gólhelyzetnek" ítélte meg a bíró, és kiállította a futballistát. A hazai együttes ennek ellenére a második félidőben is folytatta ötletes támadójátékát. Főleg

Kiss Árpád

eredményessége tűnt ki, aki négy szép gólt szerzett! A SZEOL-SZVSE a létszámhátrányban is sokkal jobban focizott, és ilyen különbséggel is megérdemelt a győzelme a dorozsmai csapat ellen!

Az U19-es megyei I. osztályú bajnokság 23. fordulójában:

SZEOL-Szegedi VSE - Kiskundorozsmai ESK 7-1 (3-0).

SZVSE-pálya, vezette: Czirbuly Mátyás.

SZVSE:

Horváth Cs. - Báló M. (Csekő A.), Bálint D., Papp D., Rádai Cs. (I.Dursun) - Bakai P. (Kiss L.), Busa B. (Iritz N.), Varga R. (Dávid R.), Törköly T. - Kiss Á., Németh R. Edzők: Hágelmann Endre, Kiss Máté.

Dorozsma:

Hilák D. - Fábián Zs., Farkas F., Kölcs R. (Szabó F.), Kartali L., Molnár K., Balogh P. (Fábián K.), Sepp R. (Szilágyi I.), Szalai L. (Börcsök R.), Antal Sz. (Vecsernyés B.), Sárkány K. Edző: Fazekas István.

Góllövők:

Kiss Á. 4, Törköly T., Dávid R., Busa B., ill. Börcsök R.

Jók:

Horváth Cs., Törköly T., Németh R., Kiss Á. (a mezőny legjobbja), ill. senki Hágelmann Endre:

A csapatom gyakorolta az emberhátrányos játékot; bár a kiállítást szigorúnak éreztem, de a játékvezetéssel sohasem foglalkozom. Annak külön örülök, hogy néhány játékosom bizonyította, a kiemelt bajnokságban is bátran számíthatok rá!

Fazekas István:

Gratulálok az ellenfelünknek!

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Tápé22171450183252
2.Algyő21153387285948
3.Sándorfalva20170391177447(-4)
4.Szegedi VSE20163182166647(-4)
5.Röszke22143554302444(-1)
6.Mórahalom22133659372242
7.Kistelek22132755312441
8.Csongrád21124558253340
9.HFC II.2191115353028
10.Csanádpalota2282123357-2426
11.Nagymágocs2272132957-2823
12.Mindszent2254133165-3419
13.Kiskundorozsma2252155065-1517
14.Ásotthalom2243153199-6815
15.Kiszombor22331626111-8511(-1)
16.Ujszegedi TC2122172552-278
17.Balástya2022162376-538

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.