A pravoszláv húsvét harmadnapján szentelték fel az emlékparkká alakított szerb temetőt Deszken. A több mint három évtizede bezárt temetőben egy kereszt is őrzi mindazok emlékét, akiket ott helyeztek végső nyugalomra.
Az emlékparkot és az egykori szerb temető sírjait Svetomir Miličić áldott meg. A parókus úgy látja, az emlékpark szimbolizálja a közös együttélést és azt a kollektív munkát is, ami a deszki magyarok és szerbek jellemzője. A pravoszláv húsvét harmadnapján tartott emlékpark átadón köszönetet mondott mindenkinek, aki a tervezésben, a pályázatírásban és kivitelezésben részt vett.
Brczán Krisztifor azt tapasztalja, egyre sűrűbben jelennek meg a temetőben a hozzátartozók, több sírt is helyreállítottak a közelmúltban, ami nagy öröm a szerb közösség számára. „Ez a mi összetartó erőnk, ez az egyik álmunk, ami megvalósult. Ez közös munkára hív bennünket, hiszen most jön a legnehezebb feladat, az emlékpark fenntartása, ápolása” – fogalmazott a BÁNÁT Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület elnöke.
A régi szerb temetőt két részre osztották az emlékpark tervezésekor, amit fakockák jelölnek. „Van egy félintenzív fenntartású terület, ahol a sírok találhatók, ezt rendszeresen gondozni kell, a fa jelölőkön kívül eső részen viszont nem lesz kaszálás, így a természetes vegetáció ismét megjelenhet” – mondta el portálunknak a Corvinus Egyetem tájépítész mérnöke, Takács Katalin, aki Tar Imolával közösen tervezte meg az emlékparkot. A temető közepén a folyók és országok találkozását jelző utat és pihenő részt alakítottak ki.
A temető évtizedeken át szolgált a helyi szerb közösség temetkezési helyéül. 1976-ban temettek oda utoljára, s az elhanyagolt területet benőtték a vadon kelt fák és cserjék. A BÁNÁT Egyesület tagjai kezdték meg néhány éve a temető kitakarítását, illetve a benőtt sírok és sírközök megtisztítását.
Több éves munka előzte meg az emlékpark kialakítását. A Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával 2008-ben indulhatott el a temető felmérése, majd két éve egy határon átnyúló együttműködés keretében elkészültek az kertépítészeti tervek. Tavaly új kerítés épült a temető körül, rekonstruálták a kovácsoltvas kaput, kidőlt vagy épp összetört sírokat állítottak helyre.
no images were found