Közélet

Bohács és B. Nagy lehet a két szegedi választókerület elnöke

Bohács és B. Nagy lehet a két szegedi választókerület elnöke

2012. április 19., csütörtök
Bohács és B. Nagy lehet a két szegedi választókerület elnöke

A Fideszben a választókerületi tanácsok megtették a javaslataikat, ennek értelmében Szeged 1. számú választókerületében Bohács Zsoltot, a 2-esben B. Nagy Lászlót, Hódmezővásárhely – Makó kerületében Lázár Jánost, míg Csongrád – Szentes körzetében Farkas Sándort javasolták választókerületi elnöknek.

Az új választási törvény értelmében a következő választáson már nem 386 fős, hanem 199 tagú parlamentje lesz az országnak, így az eddigi 176 helyett 2014-től csak 106 képviselő kerülhet be egyéni jelöltként a parlamentbe. 70-nel csökkent a körzetek száma, ráadásul a bevezetett összeférhetetlenségi szabályok miatt sok ismert politikusnak saját karrierjéről is döntenie kell, 2014-ben ugyanis már nem lehetnek egyszerre polgármesterek és képviselők. A kormánypártnál most jelölik ki a választókerületi tanácsok a választókerületi elnököket. Az ország legtöbb megyéjében, így Csongrádban is lezárult már a folyamat, erről

Kerényi János

a párt regionális igazgató tájékoztatta portálunkat, kiemelve, hogy a tanácsok döntésénél fontos szempont volt a politikai múlt mellett az is, hogy mennyiben képes a nagyobb választókerületet (VK) felkészíteni a 2014-es választásra a jelölt, és meg tudja-e nyerni a körzetet országgyűlési képviselőjelöltként. A párt alapszabálya értelmében a kerületi tanácsok javaslatairól a párt elnöke,

Orbán Viktor

fog dönteni.

Nógrádi és Bodó is kimarad?

„Nincs egyértelmű automatizmus, így bár nagy esély van rá, de azért nem biztos, hogy a VK-elnök indul majd parlamenti képviselőjelöltként a körzetében 2014-ben (például a megyei 3. számú választókerületnek elnöke

Kalmár Ferenc

, de egyéni képviselőjelöltként

Bohács Zsolt

indult 2010-ben az MSZP-s

Botka László

ellen, és meg is verte Szeged polgármesterét – a szerk.)” – hangsúlyozta Kerényi, aki a jelöltekre váró munkával kapcsolatban elmondta, hogy újra kell szervezni a választókerületeket. „Elkezdődik a felkészülés a 2014-es választásokra, ahol már egy teljesen új politikai helyzet lesz. Nagyok a kerületek, az adott politikus sok esetben döntéshelyzet elé kerül, összeférhetetlenség miatt például választania kell akár polgármesteri vagy civil karrierje és a képviselőség között. Ez egy pikáns helyzet, hiszen annak az öt jelenlegi VK-elnöknek, akik az új rendszerben nem kaptak kerületet (a megyében

Nógrádi Zoltán, Bodó Imre, Kalmár Ferenc, Mágori Józsefné, Vincze László

választókerületi elnöksége ér véget, s ezzel együtt valószínűleg egyéni parlamenti képviselőjelöltek sem lesznek – a szerk.), az lesz a feladatuk, hogy segítsenek a munkában az elnököknek az új VK-rendszer felépítésében mint regnáló országgyűlési képviselők. Tisztában vagyok vele, nem egyszerű a történet, a magyar politikai életben ilyen szituáció még nem volt. Biztos lesznek olyan politikusok, akik nehezebben alkalmazkodnak majd, de a 2014-es választások sikerének érdekében nagyon szoros összefogásra van szükség a Fideszen belül” – emelte ki a regionális pártigazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.