Közélet

Szakértő testület fogja vizsgálni a kommunista bűnöket

Szakértő testület fogja vizsgálni a kommunista bűnöket

2012. március 19., hétfő
Szakértő testület fogja vizsgálni a kommunista bűnöket

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte a kormányt, hogy május 15-ig dolgozza ki azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a kommunista rendszer bűneit feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását – közölte hétfőn a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János

az

Orbán Viktor

miniszterelnök részvételével megtartott frakcióülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a nem politikusokból, hanem szakértőkből álló Nemzeti Emlékezet Bizottságának még ebben a parlamenti ülésszakban, vagyis június végéig fel kell állnia. A bizottság feladata lesz, hogy megnevezze a kommunista diktatúra vezetőit, és azt, hogy kit, milyen felelősség terhel. Vizsgálnia kell a lusztráció kérdését, vagyis hogy a korábbi vezetők hogyan vehetnek részt a közéletben, valamint a kommunista párt szerepét, a volt kommunista vezetők nyugdíjának kérdését, a pártvagyon sorsát, továbbá a Belügyminisztérium, az erőszakszervezetek működését. Az intézmény nem ideiglenesen, hanem akár több évtizeden át működhet, és maga is javaslatokat tehet a feltárandó kérdésekre - hangzott el. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága önálló állami intézményként működik majd, de hogy a kormányzati hierarchiában foglal majd helyet vagy esetleg az Országgyűlés felügyeli-e, arról egyelőre nincs javaslat, ezt a kormány előterjesztéseinek kell tartalmaznia – közölte Lázár János. Mint mondta, az alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó átmeneti jogszabály egyértelműen megfogalmazza, melyik az az időszak, ami alatt az ország nem élvezett függetlenséget: 1944 márciusától 1990 májusáig, vagyis ez a vizsgálat tárgya. A frakcióvezető Schiffer András LMP-s képviselő korábbi, az ügynökügyről szóló előterjesztéséről azt mondta: "csupán egy gennyes folton szépségtapasz lehetne". Lázár János közölte azt is, a kommunista diktatúrával való szembenézés minden esetben hitelesség kérdése,

Schiffer Andrásnak

pedig sem az előterjesztését nem tartja hitelesnek, sem őt magát nem tartja annak előterjesztőként. Kijelentette: érdemi különbséget kell tenni bűnös és áldozat között, a kérdést pedig az áldozatok oldaláról kell megközelíteni. Szerinte az a család, ahol a nagypapa nagykövet volt a korábbi rendszerben, az apa a rendszerváltáskor bankigazgató, az unoka pedig húsz évvel később országgyűlési képviselő, nem tekinthető áldozatnak. "A Fidesz, mint rendszerváltó párt semmit sem akar és semmit nem is fog eltitkolni a magyar polgárok elől; a kommunista diktatúra bűneinek teljes feltárásában vagyunk érdekeltek" – közölte Lázár János, aki szerint a rendszerváltásnak egy hiteles pártja maradt talpon, ez a Fidesz. "Nekünk ez erkölcsi kötelesség" - fogalmazott és kijelentette azt is: egy új demokratikus rendszer alapjai csak akkor teremthetők meg, ha a múltat sikerül lezárni. Arra a kérdésre, hogy a lusztrációs törvény vonatkozhat-e

Schmitt Pálra

, aki 1983 és 1986 között miniszter-helyettesi tisztségben dolgozott, azt mondta: minderre a Nemzeti Emlékezet Bizottsága ad majd választ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.