///

Penke Botond akadémikus: A világ végéről érkeztem + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Penke Botond, a Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont vezetője volt az Akadémikusok – Nyakkendő nélkül című portrésorozat kedd esti vendége. A professzor a Móra Ferenc Múzeumban kutatásai mellett gyerekkoráról és a magánéletéről is beszélt.

Az „Akadémikusok – Nyakkendő nélkül” című portrésorozat még az 1970-es években indult „Beszélgetés kortárs tudósokkal”, illetve „Beszélgetés kortárs művészekkel” címmel. A beszélgetések egyik első vendége Bálint Sándor néprajztudós, a „legszögedibb szögedi” volt. Hosszabb szünet után a 2000-es évek elején indult ismét útjára a program, mely közelebbről, más szemszögből mutatja be a neves tudósokat. Kedd este Penke Botond, a Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont vezetője fogadta el a meghívást, aki több éve kutatja az időskori leépüléssel járó Alzheimer-kórt. Nemrég portálunknak nyilatkozott először a kutatások rendkívül biztató eredményeiről, ezúttal azonban inkább “nyakkendő nélkül”, magánemberként mutatkozott be: erről az oldaláról is egy igen érdekes, színes embert ismerhettünk meg.

Boldog órák szép emlékeképen

A kutató nehéz időkben, 1942-ben látta meg a napvilágot Beregszászon, a mai Kárpátalján, ami akkor magyar terület volt. Nemsokára a határ menti Szatmárcsekére költöztek, ahol fiatal éveit töltötte – mint mondta, a világtól eldugottan, szinte középkori körülmények között. “Olyannyira elveszett, kicsiny falu volt, hogy még a víz és a villany sem volt bevezetve ide. Amíg Budapestre nem látogattam, nem is láttam élőben vonatot, hallottam ugyan róla, de fogalmam sem volt milyen lehet valójában. Itt még körtáncot jártak táncházban a lányok, és szövőszéken, évezredes módszerrel dolgoztak az asszonyok” – emlékezett vissza az akadémikus. Mint mondta, barátaival gyakran meglátogattak egy falu határában lévő öreg tölgyet, melynek tövében ülve a legenda szerint Petőfi Sándor megírta A Tisza című versét. “1962 környékén vezették csak be a faluba a villanyt, sokszor kirándultunk ezen az érintetlen, eldugott vidéken. Az ország határában, a világ végén éltünk” – idézte fel régi emlékeit Penke Botond.

Már az általános iskolában vonzotta a fizika és a kémia, főként kiváló tanárai voltak rá jó hatással. A középiskolában is ezen a vonalon indult tovább, és bár jó nyelvérzéke volt, az orosz nem mindig ment neki. “Az orosztanárunk gyakran vitte el vadászatra a tanulókat – ilyenkor ő volt a vadász, a diákok pedig a hajtók” – mondta nevetve. Végül oroszból és latinból is érettségizett, utóbbi saját bevallása szerint jobban ment neki.

47 éve Szegedért

Pár évet a fővárosban töltött, majd Szegeden kapott egy állásajánlatot, amit el is fogadott. Ennek 47 éve már, azóta él itt, hogy kutatásaival öregbítse a város hírnevét. Először az aminosavakkal foglalkozott, majd az utóbbi húsz évben a fehérjekutatásra, valamint a gyógyszerészetre koncentrált inkább. Mint mondta, az évezredes betegség gyógyszeres kezelése már szinte karnyújtásnyira van. “Jól haladnak a kutatások, egy komoly tudományos áttörés határán vagyunk. Nem biztos hogy itt Szegeden vagy Magyarországon, de belátható időn belül megtalálják a gyógymódot az Alzheimer-kórra” – szögezte le a professzor. Saját kutatásai helyett munkatársainak érdemeit méltatta, akikkel tevékeny, hasznos és kellemes együtt dolgozni nap mint nap, és akikkel ezután is a kór megállításán fáradoznak majd.

Előző sztori

Békéscsabai sikerek a KÉSZ-focitornákon + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Tovább emelkedett a benzin ára

Legutóbbi hasonló cikkek