Gazdaság

Nem várható gázáremelés a következő negyedévben

Nem várható gázáremelés a következő negyedévben

2012. március 20., kedd
Nem várható gázáremelés a következő negyedévben

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a fölgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs főosztálya az MTI érdeklődésére kedden.

A közlemény szerint az NFM a Magyar Energia Hivatal javaslatát és a rezsiköltségekkel kapcsolatos kormányzati célkitűzéseket figyelembe véve döntött így. A kormány változatlanul fontosnak tartja a rezsiköltségek kordában tartását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az energiaárak a lakosság teherviselő képességéhez illeszkedő módon és mértékben alakuljanak - hangsúlyozza a minisztérium a közleményben. A Magyar Energia Hivatal az MTI érdeklődésére közölte: az egyetemes szolgáltatás végfogyasztói ára legutóbb 2012. január 1-én változott. A vonatkozó NFM rendelet alapján körülbelül 2,6 százalékkal emelkedtek az alap- és gázdíjak, amely az általános forgalmi adó (áfa) emelkedésével együtt körülbelül 4,2 százalékos áremelkedésként volt érzékelhető a fogyasztók számára. A Népszabadság, keddi cikkében megjegyzi: a lakossági energiaárak inflációnak nagyjából megfelelő emelése nem tükrözi a nemzetközi trendet. Iparági szakértők szerint tavaly a nem lakossági szabadpiacon 30-40 százalékkal emelkedett a gáz ára Magyarországon. Ez az importárak változásából, a forint gyengüléséből és a hazai jogszabályok változásaiból vezethető le, utóbbiak elvben hatnak a lakossági tarifára is - írja a lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.