Közélet

Navracsics: a kívánt szint alatt lesz a költségvetési hiány

Navracsics: a kívánt szint alatt lesz a költségvetési hiány

2012. március 23., péntek
Navracsics: a kívánt szint alatt lesz a költségvetési hiány

A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás Magyarországon.

Be fogjuk bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt az általuk kívánt szint alatt fogjuk tartani. Ez egyébként Magyarország érdeke is - jelezte a kormányfő helyettese.

Navracsics Tibor

szerint lesz IMF-megállapodás is. Arra, hogy mikor érkeznek tárgyalni az IMF-delegáltjai, azt mondta: bízik benne, egy hónapon belül megindulhatnak a tárgyalások. Magyarország mindent megtett a tárgyalások érdekében és kompromisszumkész - fűzte hozzá. Olyan megállapodásra lenne szükség, ami egyfajta "garanciakeret". Ez azért lenne fontos, hogy olcsóbban tudjuk finanszírozni az adósságunkat - jelezte. A Velencei Bizottság magyar jogszabályokat ért kritikáiról azt mondta: ne fogjuk fel egyelőre tragikusan a dolgot, fogjuk fel úgy, hogy minden egyes magyar törvényt meg kell védeni. Persze bántó az igazságtalanság - fogalmazott a kormányfő helyettese, hozzátéve: arra számít, hogy a bizottság véleménye az lesz, a választójogi törvény sem megfelelő. Akkor lenne fair, ha a többi ország gyakorlatát is ugyanilyen alaposan megvizsgálnák - állapította meg Navracsics Tibor. Arról, hogy miért került Magyarország az érdeklődés homlokterébe azt mondta, nem hisz az összeesküvés-elméletekben. Nehéz kérdés, miért van Magyarország a világ figyelmének középpontjában - folytatta - de ez nem új, körülbelül 120 éve küzdünk azzal, hogy reménytelenül rossz hírünk van. Ugyanakkor ezzel nem csak Magyarország van így - mondta, és példaként említette a délszláv háború idején Horvátország helyzetét, vagy Lettországot, amely hasonló problémákkal küzd. A tárca vezetője egy kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy szerinte nagyon rossz irányba megy magyar politika, amikor családtagokat "vesznek elő". "Egy picit higgadjunk már le",

Schiffer András

nem tehet arról, ki volt a nagypapája - fogalmazott Navracsics Tibor. Az oktatás átalakítást érintő felvetésre kifejtette: várhatóan megalakul a Magyar Pedagógus Kar, és a pedagógusok állami alkalmazottak lesznek. A kormányfő helyettese egy másik kérdésre azt mondta: a szlovákokkal szemben méltányos, épp most alakul meg az új kormány. Nagyon sok probléma van, de optimista - hangsúlyozta, hozzátéve: azt kell elérni, hogy civilizált módon meg tudják vitatni a felmerülő kérdéseket. Arra, hogy a kormányfő szerint az olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy "vidéki kócerájt" sem lehetne elvezetni, azt válaszolta: "azt nem tudom, hogyan vezetnek egy vidéki kócerájt". Ugyanakkor - mint rögzítette - ő valóban hisz Európában és az Európai Unióban, még ha nem is gondolja, hogy a mostani helyzet az ideális, de unió nélkül nem megy, és nem lát másik utat. Arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás Magyarországon. Létrejött a kormányhivatalok hálózata, az eddigi 30-35 egymástól elválasztott államigazgatási intézmény egy keretbe került, egy összehangoltabb működés alapjait teremtették meg. Létrehozták a kormányablakok hálózatát, megvalósítva az egyablakos ügyintézést - sorolta a miniszterelnök-helyettes. A tárca vezetője 2013 januárjában utolsó nagy lépésként a járási és körzeti kormányhivatalok elindítását jelölte meg. Navracsics Tibor közkeletű tévedésnek nevezte az átalakítások kapcsán, hogy megszűnnének az önkormányzatok. Minden területi közösségnek alkotmányos joga van az önkormányzatisághoz, így az egyes kerületekben a jövőben is lesz képviselőtestület és polgármester - szögezte le. Ahol változás lehet - de ez még egyeztetés alatt áll - az az, hogy mely feladatok kerülnek államigazgatási hatáskörbe, és adott esetben ne minden kerület tartson fenn kormányhivatalt, hanem ezeket lehessen körzetesíteni. Ez a kerületek önkormányzati rendszerét azonban nem érinti - hangsúlyozta. Navracsics Tibor úgy látta: 1989-90-ben a közigazgatásban a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest valójában nem történt meg a szemléletváltás, teret hódított az a nézet, hogy a közigazgatás egy "értékmentes ügyintézési üzem". A közigazgatás igenis értékorientált tevékenység, nem cél, hanem eszköz - hangsúlyozta a miniszter. Ha jól építik fel, és szervezik a közigazgatást, akkor a leghatékonyabb eszköz lehet a közjó eléréséhez, fenntartásához és szolgálatához. A nemzeti közigazgatás értékelvű közigazgatás, amelynek legfőbb értéke a nemzet szolgálata - összegezte. A polgárok elégedettségét szeretnék a középpontba állítani, hogy ésszerű határidőn belül el tudják intézni ügyeiket - hangsúlyozta a tárcavezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.