Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

MSZP: egyre több a dolgozó szegény ember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az elmúlt két év új jelensége a dolgozói szegénység, vagyis hogy a keresők között is egyre több a nehezen élő, kilátástalan helyzetű ember – összegezte az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának pénteki kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakat újságíróknak Kiss Péter.

A platform elnöke azt mondta: a dolgozói szegénység megjelenésén túl tovább romlott az eddig is szegénységgel küzdők – köztük a tartósan munkanélküliek és a kisnyugdíjasok – helyzete, ez pedig a kormány jövedelempolitikájának kedvezményezettjeit is hátrányosan érinti, mert lassan számukra is élhetetlenné teszi az országot. Mint mondta, ez az állapot akár szociális lázadásokhoz is vezethet például azokban a kelet-magyarországi kistérségekben, ahol 40-50 kilométeres körzetben nincs más foglalkoztató, csak az önkormányzatok, amelyek azonban egyre nagyobb gondokkal küzdenek, feladataikat államosítják, intézményeiket megszüntetik.

Kiss Péter hangsúlyozta, hogy a helyzet megváltoztatásához olyan adópolitikára van szükség, amely a mainál nagyobb terhet rak a jómódúakra. A szocialista politikus azt is kiemelte, hogy az MSZP-nek a következő időszakban már nemcsak a problémák azonosítása és a kormány bírálata lesz a feladata, hanem az is, hogy kiutat, megoldásokat mutasson. Katona Tamás korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár, a Baloldali Tömörülés alelnöke arról beszélt, hogy az év elején tovább nőtt a munkanélküliek száma, ráadásul azoké is, akiket részmunkaidőben foglalkoztatnak. Hozzátette: ez Nyugat-Európában kedvező jelenség, mert olyanok jutnak álláshoz így, akik korábban nem voltak jelen a munkaerőpiacon, Magyarországon viszont a korábban teljes munkaidőben dolgozók kényszerülnek arra, hogy papíron vagy valóságosan is kevesebbet dolgozzanak, ami hozzájárul a szegénység terjedéséhez.

Arra is kitért, hogy az év első hónapjában jelentősen, csaknem 4 százalékkal csökkentek a reálkeresetek.

Hírzóna

Kukkoló drónokra panaszkodnak az újszegedi kerttulajdonosok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az alacsony műveleti magasság sértheti a magánélethez való jogot.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nincs magyar internetes oldal a terroristákhoz köthető honlapok között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szerencsére.

Tovább olvasom

Hírzóna

Védett fecskék élőhelyét pusztították el Mórahalmon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Rendőrkapitányság természetkárosítás gyanúja miatt nyomoz.

Tovább olvasom

Aktuál