Kosárlabda: csodát tett a Szedeák, Koltiék kivégezték a Körmendet + VIDEÓ, HANG, FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

11 pontos hátrányban varázsütésre feltámadtak a szegediek, s a harmadik és a negyedik negyedben szenzációs játékkal hagyták feképnél a bajnokesélyest.

84
61
Naturtex-SZTE-Szedeák
Fortress Körmend
Férfi kosárlabda NB /A 21. forduló

Hét vereséget követően végre megtört az átok, a Naturtex-SZTE-Szedeák újra győzni tudott a férfi kosárlabda NB I-ben. Ráadásul nem is akárkit sikerült két vállra fektetni, hanem a bajnokesélyes Körmendet, mely a harmadik helyről várta a 21. fordulót. Régóta érett már ez a nagy siker, hiszen a mieink az utóbbi hetekben a “nagyok” közül a Szolnok, a Paks és a Falco bajszát is megcibálták, azonban ezeket a meccseket – akadt, hogy rajtuk kívül álló okok miatt is – rendre elbukták. Végül azonban a háromszoros aranyérmest sikerült elejteni, mégpedig szenzációs második félidei teljesítménnyel, 23 pontos különbséggel!

A szombat esti derbit két egymástól élesen elváló részre kell osztani. A 23. percig semmi nem utalt arra, hogy meglepetés születhet az újszegedi sportcsarnokban. A vasiak folyamatosan növelték előnyüket, s ekkor 40-29-re vezettek. Az igazsághoz tartozik, hogy mindkét együttes igyekezett okosan, taktikusan építkezni, ám – fogalmazzunk így – a felek erősen közepesen dobtak. A Körmend érezhetően sokat kockáztatott az úgy szlovén edző favorizálta letámadásos, agresszív védekezéssel, amivel néha bizony sikerült is megzavarniuk a hazaiakat. A szegedi együttes távoli dobásai nem sültek, közel egy tucat triplakísérlet maradt ki. Pont nélkül állt Ivosev, Dukics is csak küszködött a palánk alatt, ismét a jó öreg Jono Levy varázslatai tartották a lelket a gárdában.

no images were found

Aztán valami megváltozott! Zoran Martics igyekezett pihenőt adni egy-két kulcsemberének, így például Townes-nak és Bellnek, amit a Tisza-partiak ki tudtak használni. Mire a vasiak felocsúdtak, már 43-40-es Szedeák-előnyt mutatott az eredményjelző. Száguldott a Szeged, a Körmend pedig már képtelen volt talpra állni. Végre bementek a hármasok, mindenki harcolt, lepattanókat is szereztünk, s egész egyszerűen nem tudtak mit lépni Ferenczék. A légiósok mellett a magyar kosarasok is hozzátették a magukét mind védekezésben, mind támadásban. Kiss Zsolt három triplát vágott, Molnár Miklós is eredményes tudott lenni kívülről, Drahos Gábor pedig tanárian osztogatott. A favorit összezuhant, centere, Townes el is veszítette a fejét. A negyedik negyed közepén kapott két technikaival kipontozódott, a Fodor-legényeknek pedig lehetőséget teremtett arra, hogy – szinte hihetetlen – húsz fölé növeljék a különbséget. Gálázott a Naturtex-SZTE-Szedeák, tombolt és ünnepelt a publikum. Hiába nyerte a lepattanócsatát 29-26-ra a vendéggárda, összességében döntőnek bizonyult, hogy a szegediek végül sokkal jobb százalékkal kísérleteztek minden pozícióból, csak 5 labdát adtak el, míg a vasiak 17-et, illetve Levyék 17 asszisztot mutattak föl az ellenfél 13 gólpasszával szemben.

A vége 84-61-es hazai győzelem lett: a forduló legnagyobb szenzációja! Le a kalappal az egész CSAPAT előtt!

Férfi kosárlabda NB I/A 21. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák – Fortress Lami-Véd Körmend 84-61 (17-17, 12-18, 27-9, 28-17)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Földházi T., Ádám J., Pozsonyi L.; ellenőr: Szaniszló.
Szeged: DRAHOS 11, LEVY 22/9, László 5, Ivosev 11, DUKICS 13/3. Csere: KISS Zs. 13/9, Csorvási L., Tanács 4, MOLNÁR M. 5/3. Vezetőedző: Fodor Péter.
Körmend: Ruják 1, Ferencz 12/6, Fodor G. 4, BELL 25/3, Townes 8. Csere: English 2, Mladenovics 1, Sonyák 3/3, Eilingsfeld 5/3, Cseh. Vezetőedző: Zoran Martics.
Kipontozódott: Ivosev (40′), ill. Townes (34′).

Fodor Péter: “A szünetben sikerült rendet tenni a fejekben, s amit megbeszéltünk, a 23. perctől működött is. Arra kértem a fiúkat, hogy ne egyénieskedjünk, húzzuk szét a játékot, s végre sikerült betalálni a második félidőben távolról is, valamint a védekezésünk is nagyon jól összeállt. Sokkal jobban reagáltuk le a letámadásaikat is, hiszen az első félidőben nagyon sok idő ment el azzal, hogy lassan hoztuk fel a labdát. Nagyon kemény fizikai igénybevételű meccs volt, muszáj volt forgatni az embereket. Köszönjük a szurkolóinknak az elképesztő biztatást!”

Zoran Martics: “Gratulálok a Szegednek a győzelemhez. A 3. negyed egyszerűen szörnyű volt, sem támadásban, sem védekezésben nem tudtunk összeállni.”

no images were found

no images were found

Online közvetítésünk:

VÉGE! 84-61 (17-17, 12-18, 27-9, 28-17)
40′ Kolti a sarokból egy hármast elhint, 84-57! Ferencz középről ugyanígy tesz, 84-60. Toma kipontozódik. Mladenovics egyet dob be, Jono elképesztő labdát ment, de már nincs kosár. Elképesztő, hihetetlen győzelmet aratott a Szedeák a Körmend ellen. Megismétlődött a 10 évvel ezelőtti csoda! Szép volt, fiúk!
39′ Jono triplája rontja a vasi reményeket, 81-57! Már zúg a ‘Szép volt, fiúk!’, a körmendi ultrák is tapsolnak, tudjákl, itt ma tényleg nem az övéik voltak a jobbak.
38′ Szanaszétesett a vasi csapat, Drahi indul, felteszi a ziccert, 78-52! Áll a szurkolóhad, acéltapsvihar söpör végig a csarnokon az időkérés alatt! Tanács terül el, ápolni kell. Bell büntetői, 78-54. Toma lerohan, faultolja Bell. Dukics teszi fel, mellé. Eilingsfeld-tripla, 78-57, lassan húszon belül a Körmend…
37′ Mladenovics röviden emeli a hármast. Ferencz-dupla, legyen, 74-52. Toma elképesztő, ahogy nála marad a labda, beteszi, 76-52!
36′ Ezt már nem lehet elveszíteni! Érik az idei legnagyobb bravúr! A Körmend már láthatóan feladta. Tanács Drahos passzát gálázza be, 74-50!
35′ Tanács! Hu-hu-húúú! Húszközte! 70-50! Drahi szerez labdát, robog, szól a vastaps, 72-50!!!
34′ Technikai Townesnak! Addig dumál, hogy még egyet kap, 4 dobás jön, ki is pontozódik! Toma egyet dob be, ez a faultért járt. Kolti 4/4! 68-50! Időt kér Martics. Molnár nagyot harcol saját lepattanójáért!
33′ Bell triplája most bemegy, 61-50. Molnár emeli az újabbat, Toma segíti be! 63-50! Ferencz tisztán, kihagyja! Egy emberként szurkol 1200, támad, szárnyal a csapat!
32′ Drahi eladja, egy tiszta blokk Townes zsákja előtt, egy nem tiszta az ismétlésnél. Bell irtózatos füttykoncert közepette az elsőt elrontja, a második bemegy, 58-47. Molnár triplája süllyed el, elképesztő! 61-47! 18-ból 6.
31′ A csoda szélén ingadozva kezdődik a 4. negyed, mintha eksztázisban játszana a csapat! Egy blokk után szép passzok, Toma a gyűrű alá fut, felteszi, 58-44! Bell farag, 58-46.
III. negyed: 56-44 (17-17, 12-18, 27-9)
30′ Kolti nem mezőnyfaultol, Bell zsákol, 53-44. Dukics távolija lecsorog. Fodoré is, Koltié nem!!! 56-44!!! Talpon a lelátó!
29′ Toma egy az egyben veri meg emberét, ziccer, 53-42!!! Tájmaut, Körmend. Eddig 24-7 a negyed! Mladenovics hármasa lejön, Tomáé! Elrontjuk ezt az akciót most.
28′ Jono teszi ki Dukicsnak, ott a tripla! 48-42! Bell ront. Kiss Zsolt! Egy tripla tőle is! 51-42!!! Tanácstalan a Körmend, ami érthető, hiszen Tanács nálunk játszik…
27′ Townes szakítja meg a vasiak rossz sorozatát, 43-42! Toma kettese benn, 45-42! English és Bell is jön vissza, miközben faultolják Jonót.
26′ Ütemes szurkolás, megy a ‘Hajrá, Szeged!’ több száz torokból, nem nagyon halljuk a körmendi ultrákat, akik épp a bírókat szidják. Dukics ismét, szirít az idő, megvan! 14-0, 43-40!
25′ Jono tempója időben, 39-40! Cseh csehül dob. Dukics saját lepattanóját teszi vissza, 12 zsinórban és itt a vezetés, 41-40!
24′ Bell rosszul emel, aztán elcsússzák. Dukics rövid távolija. Bell belső órája nem jár jól, lemegy a támadóidő, miközben keresi a passz célállomását.
23′ Jono újabb hármasa, most a sarokból, 32-40! Townes remek gólpassza Drahosnak, aki végigmegy, 34-40. Mladenovics rossz hármas. Drahi ismét indul, benn a ziccer, ott a plusz egy is, mert a honosított vendég kosaras odaüt. Körmendi tájmaut, 36-40-nél. 36-41 a plusz eggyel.
22′ Toma rosszul teszi fel, lepattanó a Körmendé, bár többen mellé ugranak. Bell, 29-40.
21′ Mi kezdjük a 3. negyedet. Dukics triplája rövid, Ferenczé nem, 29-38.
Mint megtudjuk a szpíkertől, sikeres volt a csapat iskoláknak meghirdetett akciója, öt iskola ifjoncai vannak ma itt szurkolni a csapatnak.
Nagyszünet: 29-35 (17-17, 12-18)
20′ Bellt nem tudjuk tartani, 26-35. Dukics triplája, ez is kimarad, beragad a gyűrű tövébe. Ennyi kihagyott triplával nem lehet meccset nyerni… Körmendi időkérés. Rettenetes homályt dobnak, Jono indul, már nem ér be a palánk alá, elenged futtából egy trojkát, gyönyörű!!! 29-35!
19′ Dukics ziccere, 24-31, Eilingsfeld sem marad adós, 24-33. Elképesztő ahogy lefognak mindenkit. Jono, 26-33.
18′ Körmendi tájmaut. Ruják büntet, egy jó, másodiknál a lepattanóért vívott harc Eilingsfeld faultjába fut. 22-31. letámad a Körmend. Drahos emel, lejön, övék.
17′ Jonó triplakísérletével már tízig is számolhatnánk, mert ennyit hagytunk ki zsinórban. Ferencz Csaba, 21-30, távolodik a Körmend. lászló Robi két büntetője jön. Eilingsfeldet köszönti a ‘Szervusz, Jani!’ az ultrák által. László, egy benn, 22-30.
16′ Sonyák-tripla, 21-26. Drahosé a 9. kimaradt tripla. Townes igazgatja Ruják feltett Moltenét, 21-28.
15′ Jono irányít. Dukics is kihagy egy triplát. Fodor mester időt kér. Most kellene megfogni a Körmendet, mert nem szórják meg magukat, de tanácstalanok vagyunk, pedig Tanács is volt már pályán. English ront. Jono-tempó, 21-23!
14′ Tanács hármasa, nagyon nem megy. Ez volt a hetedik rossz kísérlet, jó még nincs. László lerohan, ez jó, 19-21! Bell zsákja Tanács mellett, 19-23.
13′ Kétszer egymás után eladjuk a megszerzett labdát saját palánk alatt, egyszer Bell teszi fel, 17-21. Megszerezzük ismét, Tanács szedi le, aztán kidobja a homályba… László jön.
12′ Valamire fújnak a sporik, lehet csak levegőt vettek, de mindenesetre Fodor dob kettőt és marad ott, 17-18, mert egy kimaradt. Fodornak sem megy a büntető, ismét egy megy be. Tanács Attila jön Csorvási helyére. Toma elképesztő, ahogy összeszed egy lasztit, felteszi, Bell hihetetlen blokkja.
11′ Drahos dobása kimarad, kimegy a laszti. Másik oldalon is hiba. Toma 3. külső dobása marad ígéret.
I. negyed: 17-17 (17-17)
10′ Kolti labdát ment vetődve, Drahos összeszedi, örül a lelátó, harcol a csapat! Kolti emeli a triplát, kimarad. Toma blokkja ér nagy tapsot az utolsó tizedszekundumban.
9′ Centergól, Townes, 11-17. Levy remek tempója is ül, 13-17! Jono helyett Molnár Mixi. Drahos büntetői, 15-17! Miki labdát szerez a palánkunk alatt, odacsapnak, két dobás, Molnár a dobozból, ahogy Nyíl is szokta, 17-17. Csorvási Levente jön.
8′ Townes centerből 10-15. Toma kintről, rosszul, ez nem jó hír. Dukics szerez lepattanót. Jono büntetőzhet, egy jó, 11-15. Sonyák váltja Fodort.
7′ Bell szórja el Fodor passzát. Kolti jön Robi helyett. Eladott labda, Bell, 8-13. Elől nem tudunk áttörni, hátul magasak, időt kérünk. Letámad a Körmend, el is vesztik. Townesra fújnak Dukics ellen, pedig ez most labda volt. Dukics kétszer, 10-13!
6′ Jono betörésből farag, 8-9. Mladenovics, aki már magyar állampolgár, jött a Körmendnél. Nyáron még a Szedeák tesztelgette. English tör be, 8-11.
5′ László Robi lerohan, Bell zsákol, 6-6. Dukics dob, támadólepattanókhoz nem nagyon férünk. Bell beteszi, plusz egy is jön. Furcsa, Fodor és Bonifert mesterek még mindig ülnek, pedig az előbb volt egy egyértelmű lépéshiba, amit persze nem fújnak be a sporik. Bell becsengeti a büntit, 6-9.
4′ Bell rossz hármasa ismét, László szedi le. Tomáé se szebb. Englishé is rossz.
3′ Kitolt körmendi védekezés. Jono teszi fel, lejön. Ruják-passz Fodor Gergőnek, 4-4. Ferencz két faulttal, English jön. Jono büntetői kimaradnak, rosszul hangzik.
2′ Toma labdát szerez. Dukics teszi fel, ez is benn! 4-2! Bell csengetne egy hármast, nem cseng.
1′ Elhozza a lasztit a Körmend. László Robi kiüt egy bejátszást. Ferencz közelről, 0-2. Ugrik a csarnok, László lövi fel, levegőből húzza a zsákba Jono! 2-2!
18.25 Lezajlottak a bemutatások. Hüvös László tanácsnokot fedezzük fel a lelátón családostul. Körmendi ultrák a hátsó szektorban tucatnyian körülbelül.
18.15 Vida Máté bokája rakoncátlankodik még, a többiek rendben vannak, a csapat is rendben van, minden rendben van. Már csak győzni kellene.
18.05 …és máris az újszegedi sportcsarnokból köszönti Tisztelt Olvasóinkat és természetesen a monitor előtt szurkolókat a SZEGEDma.hu száguldozó online operatív egysége! Javában zajlik a melegítés a Szedeák és a Körmend játékosai részéről. Gyűlnek a szurkolók is.

Várható kezdőötösök:
Szeged: Drahos, Levy, László, Ivosev, Dukics.
Körmend: Ruják, Ferencz, Fodor G., Bell, Townes.

A 21. forduló további műsora:

Szolnoki Olaj – Falco-Szova KC Szombathely szombat 15.45
Kis-Rába menti Takarék Soproni KC – Kecskeméti KSE szombat 18.00
Marso-Vagép NYKK – Atomerőmű SE szombat 18.00
Kaposvári KK – Albacomp Fehérvár szombat 18.00
Pécsi VSK-Pannonpower – Zalakerámia ZTE KK szombat 19.00
Factum Sport Debrecen – Jászberényi KSE hétfő 18.30

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.

Illés András – Pintér M. Lajos

no images were found

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Teke: Zalában lett alapszakaszgyőztes a Szegedi TE

Default thumbnail
Következő sztori

MSZP: a bérkompenzáció nem segít

Legutóbbi hasonló cikkek