Sport

Kosárlabda: nem bírta a hajrát a Szedeák a Jászságban + VIDEÓ

Kosárlabda: nem bírta a hajrát a Szedeák a Jászságban + VIDEÓ

2012. március 10., szombat
Kosárlabda: nem bírta a hajrát a Szedeák a Jászságban + VIDEÓ

Végig kiélezett, fej-fej melletti küzdelemben telt három negyed után, az utolsó játékrészben jobban hajrázó jászberényiek otthon tartották a győzelmet a Naturtex-SZTE-Szedeák kosarasaival szemben.

97
-
88
Jászberényi KSE
-
Naturtex-SZTE-Szedeák
Férfi kosárlabda NB I/A 22. forduló

A találkozó három negyeden keresztül szoros játékot hozott, ebben a periódusban viszonylag kevés kosár született, ami arra is visszavezethető, hogy hazai részről

Jibril Hodges

, a Szedeák részéről pedig

Tomiszlav Ivosev

a megszokott teljesítményükhöz képest kevesebbet mutattak. Ebben az időszakban a Szedeák elsősorban a palánk alatti védekezésben vétett sok hibát, ám ekkor még a jászberényiek nem tudtak különösebb előnyre szert tenni. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a szegedi irányító

Drahos Gábor

a 8. percben megsérült, ezt követően a futás nehezen ment neki. A szegedieknél az eladott labdák - a mérkőzések egészében összesen 18 - már ebben a szakaszban is súlyos problémát jelentettek. Az utolsó negyedben nagyrészt annak köszönhetően nőtt a különbség a két csapat között hogy Hodges (18/6, 3 labdaszerzés, 7 assziszt, 40 perc, 24 VAL) passzjátékban és dobáshatékonyságban is nagyot javult.

Kyle Austin

óriási teljesítményt nyújtott (28/3, 7 lepattanó, 6 labdaszerzés, 2 assziszt, 2 blokk, 37 perc, 41 VAL), mellyel jó esélylel pályázhat a forduló MVP-je címre, de meg kell emlékeznünk Rasztko Dramicsaninról is (20 pont, 5 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 3 assziszt, 1 blokk, 34 perc, 21 VAL). A Szedeák játékosai közül nagyon ponterősen játszott

Nebojsa Dukics

(28/3, 4 kiharcolt fault, 5 assziszt, 37 perc, 29 VAL), s hozzá hasonlóan csapata másik legjobbja volt a csaknem dupla-duplázó

Jonathan Levy

(24 pont, 9 lepattanó, 3 assziszt, 37 perc, 26 VAL). Szegedi szempontból bosszantó ez a vereség tudva a tétet, de annyi pozitívum elmondható, hogy az itthoni nagyarányú győzelemnek köszönhetően az egymás elleni összevetésben még mindig jobb a Szedeák. Az viszont cseppet sem megnyugtató, hogy lassan már ezzel is kalkulálni kell...

Férfi kosárlabda NB I/A 22. forduló:

Jászberényi KSE - Naturtex-SZTE-Szedeák 97-88 (22-20, 19-17, 19-23, 37-28)

Jászberény, Bercsényi úti sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Benczur T., Frányó P., Balog Gy.; ellenőr: Hartyáni Zs.

Jászberény:

HODGES 18/6, Szögi 7, AUSTIN 28/3, Horti 8, DRAMICSANIN 20.

Csere:

Sormaz 3, Borszéki 7/3, Fülöp 2, Helmeczi 4.

Vezetőedző:

Horváth Balázs.

Szeged:

Drahos 7/3, LEVY 24, Kiss Zs. 2, Ivosev 9/3, DUKICS 28/3.

Csere:

Molnár M. 5, Csorvási L. 2, László 11, Nyilas.

Vezetőedző:

Fodor Péter.

Kipontozódott:

Ivosev (39'). Fodor Péter:

"Tulajdonképpen csak saját magunk produkciója okozott kellemetlen meglepetést, ugyanis a 18 labdaeladásunkat nem lehet mással magyarázni, csakis a dekoncentráltsággal. Ezeket a hibákat, ráadásul általában könnyű helyzetben követtük el, s amellett, hogy nem tudtunk pontot szerezni az adott akcióból, még az ellenfelünknek is ajándékoztuk az újabb pontokat. Elsősorban Levy és Dukics, részben pedig még László Robi teljesítményével vagyok elégedett. Továbbra sem számolgatunk, igyekszünk minél kedvezőbben kijönni az utolsó négy fordulóból."

Horváth Balázs:

"Akár azt is mondhatom, hogy kijárt már nekünk ez a győzelem. Annyi kiélezett meccsünk volt már, amit a végjátékban veszítettünk el, hogy éppen itt volt az ideje hogy végre mi nyerjünk meg egy ilyen találkozót. A szegediek nem okoztak különösebb meglepetést, egyedül talán Ivosev rossz formáját említeném meg, ami számunkra kedvező tényező volt a meccsen. Az utolsó negyedben Hodgesnak volt egymás után két triplája, ami demoralizálta a vendégeket, s így az utolsó percekben sikerült kivívnunk a győzelmet. A hátralévő négy meccsen igyekszünk minél jobban szerepelni, hogy elkerülhessük az osztályozót."

További eredmények:

Kecskeméti KSE - Falco-Szova KC Szombathely 74-82 (24-23, 15-21, 17-21, 18-17) Atomerőmű SE - Pécsi VSK-PANNONPOWER 115-82 (24-20, 30-21, 33-23, 28-18) Fortress-Lami Véd Körmend - Kis-Rába menti Takarék Soproni KC 85-78 (20-22, 17-15, 18-18, 30-23) Albacomp Fehérvár - Marso-Vagép NYKK 95-64 (26-13, 19-26, 26-11, 24-14) Factum Sport Debrecen - Kaposvári KK 84-75 (19-21, 14-15, 27-23, 24-16) Zalakerámia-ZTE KK - Szolnoki Olaj 80-109 (25-23, 20-34, 17-31, 18-21)

Online közvetítésünk:

Vége: 97-88 (22-20, 19-17, 19-23, 37-28) Összességében sajnos megérdemelt a Jászberény sikere, amely a kiélezett szituációkat jobban tudta kezelni, s higgadtabbak voltak. A Szeged ezúttal is jó teljesítmény nyújtott, azonban egy nehéz idegenbeli mérkőzésen ezúttal vereséget szenvedett. Nagy jelentősége volt a mai mérkőzésnek, de továbbra is előnyösebb helyzetben van a Szedeák a Jászberényhez képest az egymás elleni produkció miatt.
40' Szerencse: Sormaz lépéshibát követett el. Levy-t szerelték a jászberényiek, aztán pedig szabálytalanság történt Borszéi ellen - aki mindkét büntetőt bedobta. 89-81. Elkeseredettségében Levy is faultolt a berényi palánk alatt, Austin pedig ismét százszázalékosan dobta be a büntetőjét. Molnár Miki közelről dobott kosarat a lecsorgó labdának hála, s mivel szabálytalankodtak ellene, büntetőzhetett - élt az eséllyel. 91-84, 21 másodperc a végéig... Helmeczi középtávolról dobott kosarat - s ugyanígy tett Levy is. Hodges ismét bedobta mindkét büntetőt, majd Levy volt eredményes a palánk alatt. Ismét szegedi szabálytalanság a hazai palánk alatt. Hodges ezúttal sem hibázott a büntetőkben. 97-88.
38-39' László Robi dobott közeli kosarat - a palánk közeléből. Hodges triplával bosszantotta fel a szegedi szurkolókat. Levy középtávolija rossz lett. 81-77. Hodges újabb triplát szerzett - az utóbbi percekben erőteljesen feljavult a jászságiak amerikai játékosának teljesítménye. 84-77. Tudta Ivosev, hogy több kell tőle: triplát dobott. Fájdalom: Hodges ismét dobott egy hárompontost! 87-80. Ivosev dobhatott büntetőt, ám csak a második ment be. 87-81.
37' Hodges volt türelmes a hazaiak támadásánál, majd jól egy-egyezett. Dukics a palánk alatt volt ismét eredményes. 76-75. Hodges mindkét büntetőjét bedobta. 78-75.
36' Dukics rontott közelről - rövid lett a próbálkozás. Ivosev ismét bedobta mindkét büntetőjét. 74-73.
35' Sormaz középtávolról, közel a hármas vonalához szerzett kosarat. 70-69. Ivosev megtriplázta a pontjai számát a két sikeres büntetőjével... 70-71. Austin szinte képtelen hibázni - labdaszerzés után újabb közeli kosarat szerzett. Hodges pillanatok múlva labdát lopott, hozzádobta a palánkhoz a labdát - passz gyanánt -, Austin pedig bezsákolta azt. Demoralizáló lehetett... 74-71.
34' Austin ismét be tudta verekedni magát a palánkig, ott pedig már nem hibázott. Ugyanezt tette ugyanakkor Dukics is, azzal a különbséggel, hogy ő még egy büntetőt is dobhatott - be... 68-69.
33' Austin újra labdát szerzett, Dramicanin pedig kihagyta a hármast. Austin középtávoli kísérlete talán lecsorgott volna, de Dramicsanin bepöckölte. László Robi erőszakolta be a labdát a gyűrűbe nagy nehézségek árán. 66-66.
32' Dukics középtávolról volt eredményes. 64-62. Kiss Zsolti ellen szabálytalankodtak - a szegedi kispad szerint szándékosan -, s a büntetőket be is dobta Kolti. 64-64.
31' Dramicsanin rontotta el a dobását, ám Austin megszerezte a labdát és közeli kosarával ismét jászberényi vezetés. A megszerzett labdával végigrohant Austin, s újabb kosarat szerzett.
III. negyed: 60-60 (22-20, 19-17, 19-23)
30' Dukics középtávolija a gyűrűről pördült le. Austin mindkét büntetőt bedobta, 59-58. Sormaz bedobta a második büntetőjét. 60-58. Csorvási kapott Levy-től labdát a palánk alatt és be is dobta a labdát a gyűrűbe. 60-60.
29' Hodges rontotta el a középtávoliját, majd Kiss Zsolt hibázott a hármasvonalon túlról. Dramicsanin középtávolija rövidnek bizonyult.
28' Dramicsanin kiküzdötte magának a helyzetet, amit nem is hagyott kihasználatlanul. 57-55. Dukics hármasával ismét a Szedeáknál az előny! Elképesztően kiélezett meccs - ha a színvonalban találhatunk is hibát, izgalmakban nincs hiány!
27' Dramicsanin újabb kosarat szerzett, már lefelé ívelő szakaszában volt a labda, amikor kiütötte a Szedeák. Dukics a palánk alatt dobott látványos kosarat, valamint egy büntetőt is. 55-53. Levy szerzett labdát - ő is fejezte be az akciót. 55-55.
26' Újabb jászberényi középtávoli, amit Levy közelije követett. Horti elképesztő ziccerben hibázott, majd Austin adott szerelte Levy-t, aki viszont hamarosan hármassal köszönt be. 53-50.
24-25' Austin újabb középtávolit szerzett, majd Dramicsanin dobott közelről kosarat. 51-46.
23' László Robi középtávolijával ismét szegedi előny. 45-46. Hodges dobott középtávolról. 47-46.
22' Ivosev csak az egyik büntetőjét értékesítette. Austin szerzett kis híján kosarat, Dukics pedig remek dobócsellel vert át két embert is, aztán jött egy berényi közeli kosár, az ellentámadásból pedig Levy középtávolija. 45-44.
21' Dramicsanin közeli kosarát egy Dukics-centerkosár követett. 43-39. Hodges dobta be a második büntetőjét. 43-40.
Félidőben: 41-37 (22-20, 19-17) A Szedeáknak elsősorban a védekezésén kell javítani, mivel rengetegszer közelről kaptak a fiúk kosarat, valamint többször is a kapkodás jellemezte mindkét gárdát. Hullámzó a játék, abszolút megjósolhatatlan, ki fog örülni a meccs végén. Annak viszont egyik gárda sem örülhet, hogy nyert a Debrecen a Kaposvár ellen 84-75 arányban...
19-20' Dramicsanin hármaskísérlete a gyűrűből jött ki, majd Dukics szerzett közelről kosarat. 35-35. Horti küzdötte be a palánk közelében a labdát, amit Austintól kapott. Elgondolkodtató, hogyan lehetséges, hogy Austin elrontott hármasa után hogy szedhette össze a lepattanót a palánk alatt Horti, aki így könnyű kosarat szerezhetett. A gondot tovább tetézte, hogy Szögi labdát szerzett, s ő maga is használta ki a lehetőséget - hisz csak végig kellett szaladnia a pályán... 41-37.
18' Helmeczit játszotta meg jól a JKSE - üresen hagyta a Szedeák -, s ki is használta a kínálkozó esélyt, majd egy labdaszerzés után már Helmeczi is jó helyzetben volt, de visszaadta a labdát Dramicsaninnak, aki kihagyhatatlan ziccerbe került. Van mit javítani a szegedi védekezésen - időt is kért Fodor Péter. 35-31. Levy pöckölte be közelről a lasztit. 35-33.
17' Ezúttal Dukiccsal szemben szabálytalankodtak, s a büntetőket be is dobta. 29-31. Rendkívül kiélezett meccs, hiszen jött is egy jászberényi középtávoli Hodges-tól! 31-31.
16' Szögi elképesztő körülmények között küzdötte be a labdát, Levyvel a 'nyakán', ráadásul a büntetője is bement... 29-28. László Robi büntetőzhetett, ám csak a második eséllyel élt. 29-29. Fülöp követett el támadóhibát.
14-15' Levy tört be, s bár kosara nem ment le, lepattanót szerzett Dukics, s ő már nem hibázott közeről. 24-26. Dramicsanin kapott volna újabb labdát - László azonban mentett, majd dobott egy hármast. 24-28. Austin dobása lepördült ugyan a gyűrűről, azt Fülöp összeszedte, s bedobta. 26-28. Levy mentett hatalmasat a jászberényi támadás közepette, ám a labda kiment az oldalvonalon túlra.
13' László Robi két büntetőjével ismét egyenlő. 24-24.
12' Molnár Miki is azonban, akinek a triplakísérlete a gyűrűről pörgött le. Borszéki ismét kihagyott egy hármast - szerencsére. Ivosev szintén így tett, Levy ugyanakkor az ajándékba kapott labdával szinte besétált a gyűrűig... 24-22.
11' Borszéki hármasa lepattant, de egy másik alacsony ember, Sormaz ezt is összeszedte... A vége két büntető lett, amiket Borszéki értékesített. 24-20. Kiderült: Dramicsanin is képes hibázni...
I. negyed: 22-20
10' Újra üresen találták Austint, aki ezúttal is megoldotta a ziccert a palánk közelében. Alig egy másodperccel a negyed vége előtt Austin ismét bosszankodásra adott okot a szegedi szurkolók számára: hárompontost szerzett. 22-20.
9' Ismét mindkét oldalon kapkodás volt jellemző, ám végül Levy közelről kosarat szerzett. 17-20.
8' Egy közeli Levy-kosarat Molnár Miki középtávolija követte. 17-18.
7' Drahi játszi könnyedséggel cselezte be magát a palánk alá - két pont lett a jutalma. 15-14. Dramicsanin ismét megfoghatatlan volt, közeli kosarát majdnem egy Drahi-távoli követte - de csak majdnem. 17-14.
6' Austin forgatta be Kiss Zsoltot, s szerzett közelről kosarat. Ezt követően azonban Drahi villant a triplavonalon túlról. 15-12. Dramicsanin, majd Austin rontott dobást, aztán azonban mindkét oldalon kapkodás és labdavesztés következett...
5' Levy rossz hármasa után Szögi dobott közelről kosarat. 13-8. Dukics a két büntetőből csak az elsőt dobta be. 13-9.
4' A mezőny egyik legalacsonyabbja, Szögi szerzett labdát - kosár nem lett belőle. Az ellentámadásból viszont igen - Drahos nevéhez köthető, aki a palánkot hívta segítségül. Dramicsanin maradt bántóan üresen. 11-8.
3' Kiss Zsolt faultolt Kyle Austinnal szemben, s még a kosár is jó - valamint a büntető... 7-4. Austin ismét képes volt betörni a palánk alá - ezúttal sem járt sok nehézséggel a helyzet kihasználása. 9-4. Levy gyönyörűen mozgott befelé, s középtávolról bizonyult eredményesnek.
2' Horti kapott tisztán labdát, nem volt nehéz dolga a palánk mellett kihasználni a helyzetet. Rossz volt a védekezés... Drahos kihagyta az első triplakysérletet, majd Kiss labdaszerzése nyomán próbált kosárra törni Levy - szabálytalankodtak vele szemben. A büntetőket viszont bedobta. 4-4.
1' Szegedi kezdőötös: Drahos, Levy, Kiss, Ivosev, Dukics. Ivosev rontott közelről, majd Austin nem tette meg ezt a szívességet. Dukics forgatta be Hortit, s ezzel a palánk alatt egyenlített. 2-2.
17.56 Elkezdődtek a bemutatások, néhány percen belül kezdődik az alsóházi rangadó!
17.53 Biztosan minden kosárszurkoló számára ismert, hogy mekkora jelentősége van a mai találkozónak, de azért nem árt hangsúlyozni: a két együttes szinte élet-halál harcot vív az osztályozós pozíció elkerülése érdekében, amelynek a végkimenetelét alapvetően befolyásolhatja a mai meccs végeredménye. Reméljük tehát, hogy számunkra kedvezően alakul a mai este!
17.50 Sok szeretettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat Jászberényből, a Bercsényi úti sportcsarnokból, ahol a Naturtex-SZTE-Szedeák vendégszerepel a Jászberényi Kosárlabda SE otthonában! A gárdák már jó ideje elkezdték a bemelegítést, tíz perc múlva kezdődik is a találkozó - amelynek végén reméljük, a mieink örülnek majd!

Várható kezdőötösök:

Jászberény:

Hodges, Medve, Austin, Horti, Dramicsanin

Szeged:

Drahos, Levy, László, Ivosev, Dukics

Kedvcsinálónak egy emlékezetes pillanat a decemberi mérkőzés első negyedének végéről (a Telin Televízió felvétele):

http://www.youtube.com/watch?v=JfQo9Vyq0RE

A 22. forduló további műsora:

Factum Sport Debrecen – Kaposvári KK szombat 17.00 Kecskeméti KSE – Falco-Szova KC Szombathely szombat 18.00 Atomerőmű SE – Pécsi VSK-Pannonpower szombat 18.00 Fortress Lami-Véd Körmend – Kis-Rába menti Takarék Soproni KC szombat 18.00 Albacomp Fehérvár – Marso-Vagép NYKK szombat 18.00 Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olaj szombat 19.00 Beharangozó írásunk

ide kattintva

tekinthető meg. Olvassa el

Drahos Gáborral,

a szegedi együttes jelenlegi, a jászberényiek korábbi játékosával készített

cikkünket

is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.