Közélet

Az ezredik állampolgársági eskütevő Belgrádban

Az ezredik állampolgársági eskütevő Belgrádban

2012. március 8., csütörtök
Az ezredik állampolgársági eskütevő Belgrádban

Az ezredik állampolgársági eskütevőnek - Barát Szilvia újvidéki egyetemi hallgatónak, nagybecskereki lakosnak nyújtotta át a honosítási okiratot ünnepélyes keretek között a belgrádi magyar külképviseleten Nikowitz Oszkár nagykövet.

Ritecz Miklós

belgrádi főkonzul az esemény kapcsán csütörtökön arról tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy a nagykövetség immár a 44. ünnepélyes eskütételt szervezte meg: ezúttal húszan fogadtak hűséget Magyarországnak. Az egyszerűsített honosítás lehetősége iránt mindmáig nagy az érdeklődés. Belgrádba főleg a szerb főváros térségéből, Újvidékről, Temerinből, Nagybecskerekről, Versecről, Torontálvásárhelyről, Pancsováról, Hertelendyfalváról, Székelykevéről mennek az ügyfelek állampolgársági kérelmük benyújtása, majd az eskü letétele végett, de érkeznek a Vajdaság északabbra levő részeiből és a szórványmagyarság által lakott településekről is. A főkonzul elmondta, hogy miután lehetővé vált a magyar állampolgárság megszerzése, örvendetesen megnőtt a magyar nyelvet tanulni szándékozók száma a szórványban élő magyarok körében. Olyan helyeken is elkezdték szervezett formában elsajátítani az anyanyelvet és tökéletesíteni a tudását, ahol évtizedek óta nincs magyar oktatás. Az ilyen településeken a konzuli osztály munkatársai - már a nyelvtanulás ösztönzése végett is - kihelyezett fogadónap keretében vették át a magyar nyelv tanulásában élen járók állampolgársági kérelmeit. Március végén Székelykevére készülnek, de tervben van tiszakálmánfalvi, pancsovai és egy újabb palánkai látogatás is. A diplomata a mostani tendenciák, illetve az időpont-foglalások mennyisége alapján biztosra veszi, hogy az ezredik után lesz kétezredik és háromezredik eskütevő is a belgrádi magyar nagykövetségen. A szerb főváros vajdasági vonzáskörzetében ugyanis becslések szerint közel 40 ezer magyar él. A következő ünnepélyes eskütételt a jövő héten, március 15. alkalmából a magyar nemzeti ünnep jegyében tartják a nagykövetségen, a tervek szerint 25 honosított részvételével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.