Írjon nekünk

Közélet

Április elsején 149 új bíró kezdi meg munkáját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Április elsején 149 új bíró kezdi meg a munkáját, az új bírák mintegy kilencven százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott – közölte Országos Bírói Tanács (OBT) szombaton az MTI-vel.

Az OBT szombati ülésén az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beszámolt az első negyedév tevékenységéről. Többek között ismertette az elbírált 149 bírói álláshelyre – amelyből 145 helyi bírósági – benyújtott 800 pályázat bírálati szempontjait – olvasható a tanács által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a pályázati eljárás a hatályos törvény alapján folyt le. A pályázatokat a bírói tanácsok a jogszabályban meghatározott szempontok alapján pontozták és rangsorolták. Minden jelentkezőnek – akár bírósági titkár, akár ügyvéd vagy más jogterületről pályázó személy – azonos módon kellett a törvény által előírt feltételeket igazolnia. Az OBH elnöke a bírói tanácsok által felállított rangsortól mindössze nyolc esetben tért el. Hat esetben a bíróságok elnökeinek javaslatával egyezően – bírósági titkárt előre sorolva -, két esetben pedig a bírói tanácsi rangsortól és az elnöki javaslattól eltérően döntött. Az egyik eltérés indoka a hozzátartozói kapcsolat miatti összeférhetetlenség, a másiké pedig a korábbi speciális szakmai gyakorlat volt – írták.

Közölték: “az új bírák – akiknek mintegy 90 százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott – munkájukat 2012. április 1-jén ténylegesen megkezdik. Ezzel az ítélkezés időszerűsége és folyamatossága biztosítható.” Az Országos Bírói Tanács a döntéseket megvitatta, és a törvényben biztosított ellenőrzési jogkörében elfogadta – olvasható a közleményben. A 15 tagú, csak bírákból álló testület március 15-én kezdte meg működését. Az OBT 14 tagját és 14 póttagját hat évre választották meg február 29-én a bírák küldöttei. Darák Péter, aki január 1-jétől kilenc évig a Kúria elnöke, e tisztségében a törvény erejénél fogva a tanács 15. tagja.

A testület tagjai betekinthetnek a hivatal irataiba, megtárgyalhatják és véleményezhetik őket, illetve bármely témával összefüggésben kérdéseket tehetnek fel az OBH elnökének.

Közélet

Tolvajok miatt szegényesebb a szegedi karácsonyfa: lopták a díszeket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két és fél méterig elérik a díszeket, addig a szintig lerángatják, ellopják, ami fénylik.

Tovább olvasom

Közélet

Háromszáz kisgyerek futott együtt a Mikulással Maroslelén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már több éves hagyománya van Maroslelén a Mikulás-napi futásnak – számolt be a Rádió 7.

Tovább olvasom

Közélet

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az államfő szerint a kihívásokra okos és fenntartható válaszokat kell találni.

Tovább olvasom

Aktuál