A Szőke Tisza termesgőzös története 1. rész + FOTÓK

A Szőke Tisza évtizedekig volt Szeged egyik ékessége, a Tisza-parton, a rondellánál álló hajó látványa sokak elméjébe ívódott bele. Szerelmek és barátságok szövődtek a fedélzetén, turisták pihenték ki itt a belvárosi nézelődés fáradalmait. Sorozatunkban a TIT – Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökének, Balogh Tamás tanulmányának segítségével idézzük fel a hajdan fényes hajó születését, életét, és sanyarú újkori sorsát.

1835-ben vette kezdetét az iparszerű hajógyártás Magyarországon, amikor Széchenyi István gróf javaslatára az osztrák Duna-gőzhajózási Társaság Óbudán építette fel korszerű hajógyárát. Alig néhány év múltán a fellendülő hazai hajógyártás gyártmánylistáján megjelentek a különleges luxus-személyszállító gőzhajók, a „termesgőzösök”, amelyek akkor, a rossz útviszonyok és a fellendülő vasút-fejlesztés idején, a tehetősebbek hosszú távú utazásait szolgálták. A többi korabeli széntüzelésű hajóhoz képest tisztaságukkal és tágasságukkal, a közönség kényelmét szolgáló fényes társalgóikkal, éttermeikkel, sétafedélzeteikkel és sebességükkel tűntek ki az egyszerűbb utashajók, a rövidjáratú – éjjel induló, másnap hajnalban érkező – minden kikötőben megálló „kofahajók” közül. A kofahajókon sokszor még kabinok sem voltak, hisz a piaci árusok nem hagyták magukra fedélzeten szállított portékáikat, csirkéiket, malacaikat.

Termesgőzösök Óbudáról

1870-ben a DGT Óbudán építtette legszebb termesgőzösét az ORIENT-et. A 79 m hosszú, 8,7 m (a kerékdobnál 16,1 m) széles hajó a XIX. század legnagyobb termesgőzöse volt (1895-ben egy román hajóstársaság vette meg, STEFAN CEL MARE néven, majd királyi jachttá alakították át). 1874-ben a gyár a bécsi világkiállításra igazi újdonsággal rukkolt elő: felépítette egész Európa legelső kizárólag elektromos árammal világított gyorsjáratú személyhajóját, az IRIS termesgőzöst. A későbbi fejlesztéseknek ez a hajó lett az alapja, lényegében valamennyi későbbi termesgőzös őse. 1896-ban – az óbudai osztrák üzemmel szemben Újpesten létesült Schoenichen-Hartmann-féle Egyesült Hajó-, Gép- és Kazángyárban – az osztrák tervek továbbfejlesztésével immár magyar (nem csak magyarországi) gyártmányú termesgőzösök épültek. A magyar gyár legnagyobb típusa a kétkéményes SZÉCHENYI ISTVÁN típus volt (SZÉCHENYI ISTVÁN, DEÁK FERENC, FERENC JÓZSEF, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ). Kezdettől nagy népszerűségnek örvendtek. A FERENCZ JÓZSEF például 1896-os elkészülése után közvetlenül a Vaskapu-csatorna megnyitásánál királyi yachtként szerepelt: a csatorna megnyitására érkező uralkodók és kíséretük Ferenc József vendégeként ezen a hajón haladtak át az új vízi úton. A Millenniumra épült hajók kisebb átalakításokkal az 1960-as évek végéig aktív szolgálatot teljesítettek, de még azt követően is évekig szolgáltak üzemen kívül étterem- vagy egyéb rendezvényhajóként. Kivéve a FERENC JÓZSEF-et, amely 1902. szeptember 6-án hajnalban a csernavodai hídnál a román RADU NEGRU csavaros vontató gőzhajóval történt összeütközés következtében a part mellett elsüllyedt, s, amelynek kiemelése sikertelen maradt. A hajókról készült propaganda-anyagok – mint az ERZSÉBET KIRÁLYNÉ-t ábrázoló, a porcelán emléktárgy – ezután is nagy népszerűségnek örvendtek, s örvendenek ma is a hajózást szeretők körében.

IV. KÁROLY, született 1917-ben…

1917-ben – a SZÉCHENYI ISTVÁN típus tervei alapján – már a legnagyobb magyar folyami termesgőzösöket, a IV. KÁROLY-t és a ZITA KIRÁLYNÉ-t, kezdték építeni a Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében. A hajó az Újpesten készült oldalkerekes személyszállító gőzhajók egyik legnagyobb példánya volt. Hossza 77,4 m szélessége 15,29 m merülése 1,5 méter. Az égéstermékét két kéménybe vezető gőzkazán 800 LE teljesítményt volt képes leadni. A gőzhajó belsejében nyoma sem volt annak, hogy építése idején Európában dúlt az első világháború. A belső teret ugyanis a békeidőkre jellemző – ízléses – anyagválasztás, részletes iparművészeti kidolgozás, egyedi fém- (kovácsoltvas, bronz, réz), fa- (intarzia) kárpitos- és üveges munkák felhasználása jellemezte. A hajó belsejében a két karos díszlépcső és a dús faragások lényegében azzá avatták ezeket a hajókat a folyókon, mint amik az óceánjárók voltak a nyílt tengeren: az ország úszó nagyköveteivé, a diadalmas mérnöki tudás úszó emlékműveivé.

A hajó szolgálatba lép

1918-ban gőzhajónk megkapta a párját is, amit IV. Károly feleségéről, Zita királynőről neveztek el, melynek paraméteri megegyeztek a testvérhajójáéval. 1919-ben, a világháború után „természetesen” eredeti nevükön már nem futhattak tovább, így IV. KÁROLY-ból ekkor lett SAS, ZITA KIRÁLYNÉ-ból pedig VÉRCSE. 1930-ban azonban a hajókat ismét átkeresztelték. A SAS a SZENT IMRE (Szent Imre halálának 900. évfordulója alkalmából), a VÉRCSE pedig a SZENT ISTVÁN nevet kapta. 1938-ban a hajók részt vettek az állami reprezentációban: a május 25-én ünnepélyes külsőségek közepette Budapesten megnyílt Eucharisztikus Világkongresszus rendezvényhajói voltak.

Az Eucharisztikus Világkongresszus

Az eucharisztia magyarul oltáriszentséget jelent, a kongresszusi mozgalom ennek jegyében Krisztus társadalmilag elismerhető és érvényesíthető hatalmát, a világban való valóságos jelenlétét hirdeti. Ennek az eszmének a tiszteletére szervezi meg a katolikus egyház 1881 óta a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokat. A 34. Világkongresszus rendezésének jogát 1938-ban Budapest nyerte el. Ez – messze túlmutatóan annak egyházi jelentőségén – óriási elismerésnek számított. Volt már egyszer hazánkban ilyen kongresszus, de akkor még Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia részeként volt rendezője, s a kongresszus Bécsben volt. A rendezvénysorozatot óriási munka előzte meg, a hazai szervezők demonstrálni akarták, hogy a külpolitikailag és gazdaságilag is bezárt Magyarország képes „világra szólóan” megrendezni az eseményt. Ezen túlmenően – természetesen – az 1938. május 25-29. között lezajlott istentiszteletek, ünnepségek, kongresszusi ülések és körmenetek a magyar katolikus egyház erejét és a világegyházzal való egységét kívánták bizonyítani. Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa (aki korábban, 1933-ban megkötötte Hitlerrel a sikertelennek bizonyult birodalmi konkordátumot, s aki később XII. Pius néven lett pápa) és a résztvevők többsége – kimondva, kimondatlanul – úgy vélte: a budapesti ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag a német nácizmus ellen irányulnak. Mindez annyira jól érzékelhető volt, hogy Hitler megtiltotta a német katolikusok részvételét. A „másik” oldalra is volt azonban üzenete, a másik fő ellenség, „pogány” bolsevizmus felé.

Horthy Miklós fővédnök

Az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt összekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely a 30-as években erőteljesen megnyilvánuló Szent István-kultusz betetőzéseként a szentté avatott király 900. évfordulóját volt hivatott megünnepelni. Mindez nem kevés tudatossággal együttesen kívánta reprezentálni, hogy Magyarország ismét be tudja tölteni évszázados „kereszténység védőbástyája” szerepkörét, amely megint csak „két pogány között” maradt rá. Az ünnepségek (ahogy az akkori sajtó írta, a „kettős szent év” rendezvényei) egyúttal kifelé és befelé egyaránt demonstrálták – mint tudjuk az utolsó békeévben –, hogy Magyarország még mindig a „béke szigete Közép-Európában”. Az események erőteljes hazai is külföldi propagandájáról külön bizottságok gondoskodtak. Az Eucharisztikus Kongresszusnak alig pár héttel az események lezárulta után külön ügyészségi engedéllyel többnyelvű emlékalbuma jelent meg. A kongresszus fővédnöke, a református Horthy természetszerűleg nem lehetett, így a római katolikus kormányzóné kapta ezt a feladatot. A kortárs megfigyelők szerint a politikusok közül inkább Imrédy miniszterelnök szereplése dominált, akinek egyébként a Kongresszus előtti hetekben történő kinevezésében nem kevéssé játszott szerepet közismerten elkötelezett katolikussága. A Szent István-év legfőbb védnöke azonban már Horthy volt, aki tudatosan igyekezett is felvállalni ezt az örökséget.

Hajókörmenet a fővárosban

A két esemény, de elsősorban a kongresszus elképesztő színpompával és nagyszabásúan került meg-rendezésre. A küldöttek és vendégek 33 országból érkeztek, mintegy 50 ezren, a hazai résztvevők száma néhol elérte a félmilliót is. Több tízezres körmenetek, különleges éjszakai szentségimádások, majd félmilliós szentmisék, pazar budapesti díszkivilágítás, hatalmas és díszes vendégsereg tette emlékezetessé hívőknek és nem hívőknek egyaránt az eseményeket. Az Eucharisztikus Kongresszus legméltóbb és lelkileg legmaradandóbb élménye volt az első napi hajókörmenet május 26-án este. Ennek idejére kivilágították a Budai Várat, a Koronázó Főtemplomot, a Halászbástyát, a Citadellát, Szent Gellért szobrát, a Lánchidat és az Erzsébet-hidat. A kivilágított városban mindenhol égtek a Kongresszus jelvényei. Az Oltáriszentség előtt hódoló körmenet a Szent István bazilikából indult a Duna partra, az Eötvös téri hajóállomáshoz. Pacelli legátus teljes bíborosi ornátusban vitte az oltáriszentséget a hajóra, s a menet megindulását messzehangzó harangzúgás köszöntötte. A Gellért-hegyről felröppenő rakéta jelezte, amikor elindult a főhajó a SZENT IMRE gőzös. E hajó melletti 2 gőzösön egy-egy hatalmas gyertya; utánuk a LEÁNYFALU személyszállító 50 harsonással az orrán, a hajón szerzetesnők, mögötte a JÓZSEF FŐHERCEG hajó az egyházi férfiakkal, tatján 40 dalmatikás kispap turibulummal, s utánuk a SZENT ISTVÁN gőzösön az Oltáriszentség. Mögötte a ZSÓFIA-jacht, majd a JUPITER- és a LINZ-gőzös a polgári és katonai előkelőségekkel. A főpapok a SZENT ISTVÁN fedélzetén foglaltak helyet, ahol az Oltáriszentség mellett a koronaőrség és a folyamőrség tagjai álltak díszőrséget, a hajó elején pedig 12 harsonás állt. A hajós körmenet a Duna folyásával szemben, a pesti Duna-ágon haladt észak felé. A rakparton 3000 fáklyás levente állt díszsorfalat, mögöttük hatalmas tömeg, égő gyertyákkal, amely imádsággal, énekkel áhítatosan kísérte a hajós körmenetet, amely a Dunán haladt a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel. A Margit-sziget partján cserkészek sorfala állt, a sziget csúcsán pedig hatalmas máglya égett. „Lassú ütemben, méltóságteljesen úszott a hajókörmenet felfelé a Dunán. A pesti ágban felhajózva, megkerülték a Szent Margitszigetet. A parton egybefolyt a leventék ezreinek kezében lobogó fáklyák fénye. A Szent Margitsziget partszélein cserkészek sorfala helyezkedett el” – írta a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve. A körmenet a szigetet megkerülve a budai ágban jött vissza, s folytatta az útját lefelé a Dunán. Az Eötvös térhez érve a Legátus a négy égtáj felé fordulva szentségi áldást adott a parton lévő százezrekre, ezután a körmenet tovább haladt délnek, majd a Horthy Miklós-hídnál megfordulva visszatért az Eötvös térhez. A nagyszerű látványban a kormányzó és környezete a királyi palota erkélyéről gyönyörködött. A Gellért-hegyen rendezett tűzijáték az Úr Jézust köszöntötte, s a tömeget szórakoztatta. A tűzijáték végén a Citadellánál 50 méter magas, hatalmas kereszt gyulladt ki bengáli tűzből, vörösre festve a főváros egét. Már éjfél is elmúlt, mikor a hajó visszatért a partra, és körmenetben kísérték vissza a Bazilikába a Legméltóságosabb Oltáriszentséget. A hajó feladata azonban itt nem ért véget: a Szent István halálának 900. évfordulójára rendezett szentévben megemlékezésként körbehordozták az országban a Szent Jobbot. Az ünnepségsorozatot 1938. május 30-án nyitották meg, közvetlenül az eucharisztikus világkongresszus után.

Élet a háború után

1944-ben a hajó testvérhajójával Ausztriába került és csak a második világháború után, 1947-ben kerültek vissza Magyarországra. Mivel a hivatalos állami ateizmus idején elképzelhetetlen volt, hogy a hajó egy szent nevét viselje, újabb névváltozás következett, s a hajót 1950-ben a FELSZABADULÁS névre keresztelték (érdekes módon testvére a SZENT ISTVÁN nevet mégis megtarthatta). 1957-ben felújításon esett át a hajó. Az újpesti hajógyárban kisólyázták és sétahajóvá alakították át (szemben a párjával, amit 1965-ben kiselejteztek és szétvágtak). 1958-ban a felújítás után újra üzembe helyezik, mint turistahajót. Így 1976-ig közlekedik, amikor a hajót kivonták a rendszeres személyforgalomból. Ettől kezdve állóhajó Budapesten.

Szegedi évek – A Hajó

1979-ben Szegeden szétbontották a korábbi SZŐKE TISZÁ-t (ex-TÁNCSICS, ex-SZENT GELLÉRT), egy 1918-ban épült FERENCZ FERDINÁND FŐHERCEG (vagyis a mai KOSSUTH Múzeumhajóval azonos) típusú hajót, amelyet 1960-ban a MAHART-tól való selejtezést követően kapott meg a Szegedi Fürdő és Hőforrás Vállalat és üzemeltetett szállodahajóként, amíg az 1979-es magas víz el nem sodorta. A Tisza belvárosi szakaszán, a Partfürdőn feneklett meg. Ott is bontották le. A sors furcsa fintora, hogy eredeti nevén IV. Károly gyermeke, Habsburg Ottó után eredetileg OTTÓ FŐHERCEG néven futott ki a hajógyárból. Pótlására Szeged város a MAHART-tól átvett FELSZABADULÁS-t átkeresztelte SZŐKE TISZA-ra, amely tehát e néven immár a második hajó volt Szegeden. 1980-ban étterem-hajó, majd az 1980-as évek végétől diszkó-hajó lett a Belvárosi Híd mellett. A városi lakosok a hajóról a Tiszára kiszűrődő és a vízfelület által visszavert, messzire közvetítetett hangos zene miatt egyre gyakrabban követelik a diszkó bezárását, ezért a kilencvenes évek második felében már csak a hajó orra elé kötött strand üzemel, a belső tereket azonban már nem lehet megnézni. Összeállította: Illés Tibor A következő részben: Út a vég felé