Bulvár

Újabb veszélybe került embereken segítettek

Újabb veszélybe került embereken segítettek

2012. február 12., vasárnap
Újabb veszélybe került embereken segítettek

A hódmezővásárhelyi rendőrök vasárnapra virradóra ismét közterületen magatehetetlen állapotba került személyek érdekében intézkedtek, akik élete a rendkívüli hidegben közvetlen veszélynek volt kitéve - közölte Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivő.

Szombaton a délutáni órákban lakossági bejelentés alapján siettek az egyenruhások a város egyik gyalogútjához, ahol egy férfi a hóban fetreng, nem tud lábra állni. Segítségnyújtás céljából talpra állították őt - kiderült, erősen ittas állapotban van. A hideg időre tekintettel, valamint arra, hogy vélhetően jó tíz perce feküdt már ott, és nagyon átfázott, kezei kékülni kezdtek, a rendőrök mentőt hívtak hozzá. Vasárnap hajnalban pedig egy fiatal lány került hasonló helyzetben. Rá egy fiatalokból álló baráti társaság lelt az utcán öntudatlan állapotban. Bevitték a lépcsőházba, közben egyikük segítségért sietett. Épp az arra járőröző rendőrökbe botlott, akiknek elmondta, hogy mi történt. Az egyenruhások azonnal mentőt hívtak a lányhoz, amely kórházba szállította őt. A lány – mint kiderült – a túlzott alkoholfogyasztás miatt került ilyen állapotba. Továbbra is kérünk mindenkit, hogy akinek tudomása van olyan nehéz körülmények között élő, vagy bármilyen okból magatehetetlen állapotba kerülő személyről – különösen közterületen, akár ittasságból, vagy egyéb okból kifolyólag –, azonnal értesítsék a rendőrséget, vagy a mentőket, mivel e szélsőségesen hideg időjárásban életük közvetlen veszélynek van kitéve, és a késlekedés akár tragédiához is vezethet - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.