/

Hulladékellenörzés a határon

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az engedély nélküli veszélyes hulladékok behozatalának megakadályozása volt a célja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tíznapos országos akciójának, amely csütörtökön zárult; az együttműködésben több mint 1500 kamiont vizsgáltak át a határátkelőkön – mondta a főfelügyelőség főigazgató helyettese Röszkén.

A cél, hogy kiszűrjék azokat a kamionokat, amelyek úgy szállítanak hulladékot vagy veszélyes hulladékot, hogy a menetleveleken azt nem jelölték meg. Ezzel megakadályozva, hogy a szállítmányt Magyarországon vagy az unió területén illegálisan lerakják, vagy felhasználják.

Az akciót vezető Tolnai Jánosné elmondta: a hatóságok két olyan szállítmányt is találtak a napokban, amelyeket kiemelten kezeltek. A kamionok Bulgáriából Belgiumba szállítottak veszélyes hulladékot, ez tartalmazott arzént, szelént és nehéz fémeket. A csaknem ötven tonna hulladékot a határon a hatóságok az eljárás során lefoglalták, és a kamionokat a büntetés megfizetéséig visszatartják. A büntetés tonnánként eléri az egymillió forintot. Az eljárás lezárultával a hatóságok a járműveket visszafordítják.

A tapasztalatok szerint a legérintettebb helyszín Röszke és Nagylak. A hatóságok tájékoztatása szerint az akció ugyan véget ért, de az ellenőrzést tovább folytatják.

Előző sztori

Beszólások és teljes nyilvánosság – döntött az átvilágító bizottság (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Következő sztori

Megkezdődik a tavalyi agrárkárok kifizetése