
Magabiztos játékkal, öt góllal nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott Kanada legjobbjai ellen a Volvo Kupáért idén hatodik alkalommal kiírt nemzetközi torna nyitónapján, a székesfehérvári Csitáry uszodában. Magyar részről a szegedi Török Béla is betalált.
A január második felében a hollandiai Eindhovenben sorra kerülő Európa-bajnokság főpróbájának is beillő hazai esemény péntek esti összecsapásán az olimpiai bajnoki címvédő magyar együttes már az első támadásából eredményes volt a kétszeres ötkarikás aranyérmes
Madaras Norbert
révén. És bár a folytatásban Kanada 2-1-re átvette a vezetést, az első szünetre ismét a hazai gárdánál volt az előny (3-2). A második nyolc perc meglepő "részfordulataként" -
Varga Dénes
találatát követően - két vendéggóllal 4-4-re alakult az állás, utána viszont olimpiai bajnoki "trilógia" következett
Kiss Gergely, Steinmetz Ádám
és a válogatottba visszatért
Kásás Tamás
főszereplésével, így a félidőre helyreállt a pólós világ rendje (7-4). A harmadik negyed a látványos magyar találatok egymásutánjának jegyében telt el, miközben a különbség egyre vaskosabbra hízott (10-5). Jóllehet
Kemény Dénes
legénysége fárasztó edzésekkel a háta mögött érkezett a Volvo Kupára, a hajrát is jól bírta, s összességében magabiztosan nyerte a mérkőzést 11-6-ra. Az A-HÍD Szeged Beton mindhárom meghívottja lehetőséget kapott a meccsen, a kezdőkapus
Baksa László
a hivatalos statisztika szerint 58%-kal védett,
Török Béla
és
Turzai Gábor
csereként szállt vízbe, előbbi egy gólt szerzett. A kupa első napjának nyitótalálkozója hatalmas meglepetéssel zárult: Németország – az utolsó másodpercekben betalálva - úgy győzött Olaszország ellen egy góllal, hogy két negyed után még a világbajnoki címvédő vezetett 6-3-ra.
Magyarország - Kanada 11-6 (3-2, 4-2, 3-1, 1-1)
Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Városi Uszoda, 700 néző. Vezette: Radicevic (horvát), Sztavropulosz (görög).
Magyarország:
Baksa - Madaras 1, Kásás 2, Kiss G. 1, Varda Dá., Biros 2, Steinmetz Á. 2.
Csere:
Decker A. (kapus), Török 1, Varga Dé. 2, Katonás, Szivós, Turzai.
Szövetségi kapitány:
Kemény Dénes. Kanada: Randall - Kudaba, Constantin-Bicari, Boyd, Graham, Feltham, Diggle.
Csere:
Vikalo, Robinson, Conway, McElroy, Aleksic.
Szövetségi kapitány:
Dragan Jovanovics.
Gól - emberelőnyből:
9/3, ill. 9/1.
Ötméteresből:
2/2, ill. 1/1.
Kipontozódott:
Madaras (27'), Varga Dá. (26'), ill. Boyd (20').
További eredmény:
Németország - Olaszország 9-8 (1-3, 2-3, 3-0, 3-2)
A szombati párosítás és menetrend:
Németország - Kanada
18.30
Magyarország - Olaszország
20.30
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.