Sport

Vízilabda: nagy csatában tornagyőztes a Kemény-csapat

Vízilabda: nagy csatában tornagyőztes a Kemény-csapat

2012. január 8., vasárnap
Vízilabda: nagy csatában tornagyőztes a Kemény-csapat

Kanada és a világbajnok Olaszország után a vasárnapi zárókörben Németország legjobbjait is legyőzte a magyar férfi vízilabda-válogatott, s veretlenül tartotta itthon a Volvo Kupát.

A székesfehérvári Csitáry-uszodában a tornaelsőségről döntő összecsapáson az olimpiai bajnoki címvédő magyar együttes első két emberelőnyét kihagyta, a hat a hat elleni játékban aztán a nyitónegyed végén

Madaras Norbert

balkezes pattintása eredményesnek bizonyult. A németek azonban kettős fórból egyenlítettek, majd sima előnyből a vezetést is átvették (1-2). A második negyed vendégtalálattal indult, de a felelet is gyors volt:

Varga Dániel

előbb szerelt, majd az akció befejezésére is pontosan érkezett (2-3). A válogatottba több évi szünet után visszakerült

Katonás Gergő

távoli bombájával pedig ki is egyenlített a magyar csapat (3-3). A nagyszünet után sikeres német ötméteres vezette be a harmadik játékrészt, de már az ellentámadás meghozta az „egált”: centerből

Steinmetz Ádám

talált be (4-4). A várt fordítás helyett azonban az ellenfél pillanatai következtek (4-6), a felzárkózást

Varga Dénes

eredményes ötméterese jelentette (5-6), döntetlen helyett azonban német ötméteres, majd a sokadik emberhátrányos vendéggól következett (5-8). A hazai reményeket Steinmetz negyedzáró parádés centerezése hozta vissza (6-8). Kásás Tamás gólját még érvénytelenítették a bírók, de a háromszoros olimpiai bajnok passza után Steinmetz közeli találata már a 7-8-at jelentette. Aztán Kiss Gergely balkeze sem remegett meg a büntetődobásnál (8-8), 17 másodperccel a vége előtt pedig Kásás bal felső sarkos, kapufás bombája döntött: 9-8-ra győzött a magyar válogatott. A válogatottban ezúttal sem kapott lehetőséget az A-HÍD Szeged Beton mesterlövésze,

Török Béla

. Vele ellentétben csapattársa,

Baksa László

végig medencében volt a találkozón, a hivatalos statisztika szerint 47%-os kapusteljesítménnyel. A második válogatottságát ünneplő ugyancsak szegedi

Turzai Gábor

csereként szállt vízbe, lövésig, gólig azonban nem jutott. A százszázalékos mérleggel megnyert torna után kedvező előjelek mellett, megerősödött önbizalommal várhatja

Kemény Dénes

csapata a január 16-i Eb-rajtot, amikor az olasz válogatott elleni újabb - a székesfehérvárinál jóval nagyobb téttel bíró - csata következik a két gárda között.

Férfi vízilabda Volvo-kupa, 3. nap:

Magyarország - Németország 9-8 (1-2, 2-1, 3-5, 3-0)

Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Városi Uszoda, 1000 néző. Vezette: Margeta (szlovén), Radicevic (horvát).

Magyarország:

Baksa - Madaras 1, Kásás 1, Katonás 1, Kiss G. 1, Varga Dé. 1, Steinmetz Á. 3.

Csere:

Gór-Nagy, Hosnyánszky, Szivós, Varga Dá. 1, Turzai.

Szövetségi kapitány:

Kemény Dénes.

Németország:

Tchigir - Real, Stamm 1, Politze 1, Bukowski 2, Kreuzmann 1, Schlotterbeck.

Csere:

Wollthan, Schroedter, Schüler 1, Oeler 1, Roeßing 1.

Szövetségi kapitány:

Nebojsa Novoselac.

Gól - emberelőnyből:

10/2, ill. 17/2.

Ötméteresből:

3/2, ill. 2/2.

Kipontozódott:

Hosnyánszky (21'), Madaras (22'). Kemény Dénes:

"Helyén kell kezelni ezt a mérkőzést. Ma szívvel-lélekkel játszottunk, de messze nem úgy, ahogy tudunk - ezzel együtt elégedett vagyok a csapattal. A játékunk döcögött ugyan, ám a kellő pillanatokban meg-megvillant egy-egy játékosunk. Az Európa-bajnokság előtt nagyon hasznos volt ez a találkozó is."

A vasárnapi másik mérkőzésen:

Olaszország - Kanada 14-9 (4-0, 4-2, 3-4, 3-3)

A 2012-es Volvo Kupa végeredménye:

1. Magyarország 9 pont 2. Németország 6 3. Olaszország 3 4. Kanada 0

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.