Minden mérkőzésen kezdő volt, és csak nem a teljes Volvo-kupát végig védte Baksa László, a kupagyőztes A-HÍD Szeged Beton hálóőre. Lapinformációk szerint ott van az Eb-keretben.
Jóllehet a németek elleni vasárnap délelőtti 9-8-as győzelemmel a Volvo-kupát megnyerő magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes korábban a válogatott honlapjának, a vlv.hu-nak úgy nyilatkozott, mihelyt eldönti, közölni fogja a hétvégén kezdődő hollandiai Európa-bajnokságra utazó magyar keretet. Addig is azonban a csapatra vár még egy Horvátország elleni válogatott meccs szerdán Varasdon, majd vasárnap utazik a gárda Eindhovenbe.
Lapinformációk szerint azonban már tudni lehet, hogy a Volvo-kupán a kanadaiak ellen csereként vízbe szálló Decker Attila nem lesz tagja a szűkített keretnek, Nagy Viktor vállsérülése miatt pedig már korábban kiderült, hogy eleve nem jöhet szóba, így Szécsi Zoltán mellett várhatóan Baksa László is a válogatottal tart Hollandiába. A Szeged Beton fiatal kapusának ez lesz az első világversenye.