Bulvár

Szatymazi baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség

Szatymazi baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség

2012. január 5., csütörtök
Szatymazi baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség

Segítségnyújtás elmulasztása ügyében kéri a rendőrség a lakosság segítségét - tájékoztatott Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása ügyében kéri a lakosság segítségét. Az eddigi információk szerint 2011. december 30. napján 6 óra körüli időben egy ismeretlen személy gépkocsijával Szatymazon a Kossuth Lajos utcán az 5-ös főút felől haladt a Vasút utca irányába, amikor – eddig tisztázatlan körülmények miatt – elsodorta az úttest jobb szélén gyalogosan közlekedő szegedi lakost. Az elkövető megállás és segítségnyújtás nélkül ismeretlen irányba és helyre távozott. Az 57 éves férfi a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség kéri azon szemtanúk jelentkezését, akik a balesettel érintett járművel vagy annak vezetőjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek. Jelentkezni a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a Párizsi krt. 16-22. számon vagy telefonon a 107-es, illetve a 112-es segélyhívószámok valamelyikén, valamint a 06-62-562-400/14-37, 12-75-es melléken lehet - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.