Gazdaság

Fellegi Tamás szavaira erősödött a forint (FRISSÍTVE)

Fellegi Tamás szavaira erősödött a forint (FRISSÍTVE)

2012. január 5., csütörtök
Fellegi Tamás szavaira erősödött a forint (FRISSÍTVE)

A forint erősödött azt követően, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter az IMF-egyeztetésről beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.

A délelőtt folyamán 324,27 forintos euró jegyzésen elért árfolyam-mélypontról a forint 322 alatti euró jegyzésekre erősödött. A svájci frank 266 forint feletti árfolyamról 264 közelébe, a dollár 252 forintról 250 forintra, a japán jen 3,2800 forintról 3,2600 forintra gyengült.

Fellegi Tamás

egyebek mellett azt mondta, hogy a kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak, ezért határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. Azt is elmondta: olyan készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent. Megerősítette azt is: a kormány kész bármilyen kérdésben egyeztetni az IMF-fel és az EU-val. Bejelentette továbbá, hogy a kormány tiszteletben tartja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét és támaszkodik szakértőire, ezért

Karvalits Ferenc

, az MNB alelnöke is részt vesz az IMF-egyeztetésen a jövő héten.

Minél gyorsabb IMF-megállapodást akar a kormány

A kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak - jelentette ki Fellegi Tamás csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. "A miniszterelnöktől jövök, ahol a az IMF-tárgyalásra felhatalmazó magyar mandátum kialakításáról tárgyaltunk a külügyminiszterrel, a nemzetgazdasági miniszterrel és Varga Mihály államtitkárral és megszülettek azok az alapdöntések, amelyek a jövő heti washingtoni tárgyalásokhoz szükségesek" - közölte Fellegi Tamás. Hozzátette, az elmúlt napok eseményei a kulcskérdésen nem változtattak, az alapprobléma továbbra is az államadósság, az ország devizában való kitettsége. Elmondta, "ahogy az elmúlt másfél évben, a jövőben is komoly erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy csökkentsük az államadósságot,... de a forint árfolyam alakulása is komoly problémát jelent, ezért ezt a kérdést nem lehet figyelmen kívül hagyni és nincs is szándékunkban ezt tenni". Közölte, nem dugjuk a fejünket a homokba, látják az összefüggéseket. A forint árfolyamáról

Giró-Szász András

kormányszóvivő elmondta: az árfolyam alakulásában az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos találgatások mellett, a bankbetétekkel és banki szolgáltatásokkal kapcsolatos rémhírek is szerepet játszottak. Hozzátette: a nemzetgazdasági miniszter, a Bankszövetség, az MNB és a PSZÁF képviselői csütörtök délután találkoznak, hogy megtárgyalják, milyen lépéseket kell tenni a rémhírek eloszlatása érdekében. Fellegi Tamás megerősítette, az ország finanszírozását mindenekelőtt a piacokról akarják megoldani. Ennek egyik feltétele, hogy minél előbb megállapodásra kell jutni az Nemzetközi Valutalappal és az Európai Bizottsággal. "A kormány határozott szándéka, hogy gyors megállapodást érjünk el" - fogalmazott a tárgyalásokat vezető miniszter, aki idézte az IMF budapesti képviselőjét,

Iryna Ivaschenkót

, aki közölte, hogy IMF igazgatótanácsa január 18-án értékeli a magyar gazdaság helyzetét, megvizsgálja a novemberben elvégzett éves felülvizsgálatról és program utáni megfigyelésről készült jelentést, de nem foglalkozik a magyar kormánynak az új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével. "Bízunk benne, hogy ennek apropóján, az IMF-nél előrelépés lesz a tárgyalások idejét illetően is" - jelezte Fellegi, közölve, hogy ő a tárgyalásokra kizárólagos joggal felhatalmazott miniszter, ezért az ő véleménye a mértékadó, amikor kormányzati álláspont születik. "Készek vagyunk, ahogy eddig is tettük, teljes mértékben tiszteletben tartani a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, s úgy gondoljuk, hogy az Országgyűlés által elfogadott jogszabályi környezet nem rontja ezt a feltételt" - hangsúlyozta a miniszter, bejelentve, hogy Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke is részt vesz az IMF-egyeztetésen a jövő héten. Később kérdésre válaszolva elmondta: a jegybank alelnökeinek és a monetáris tanács a tagjainak számáról 2004 decemberében már lezajlott egy vita, és abban az időben Magyarország már az EU tagja volt. "Nem emlékszem, hogy akkor hasonló vihart kavart volna az alelnökök és monetáris tanács tagjai számának a változása, mint amilyen vihart most látunk" - tette hozzá. A miniszter ugyanakkor többször megismételte: a kormány világossá tette, hogy kész feltételek nélkül leülni tárgyalni, és mindenről tárgyalni. Kifejtette, minden észrevételt kész megfontolni a kormány, ha az a kormány eredeti szándékát nem változtatja meg. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy akármilyen feltételt elfogadna a kormány - hangsúlyozta. Egy készenléti hitel fogadható el Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent - válaszolta kérdésre Fellegi Tamás. Hozzátette: a kormány kész a kompromisszumra az IMF-EU megállapodás lehetséges formájáról. Mandátuma szerint tárgyalhat készenléti hitelről - mondta, hozzátéve, hogy ez soha nem volt kérdés. Hozzátette: a kormány azon az állásponton van, hogy Magyarországnak olyan megállapodás kell, amely jelen pillanatban biztonsági hálókét állhat rendelkezésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.