Bulvár

A Pampa nevet kapta a szegedi lámacsikó

A Pampa nevet kapta a szegedi lámacsikó

2012. január 22., vasárnap
A Pampa nevet kapta a szegedi lámacsikó

A Pampa nevet kapta a Szegedi Vadasparkban január 2-án született lámacsődör; az esztendő első állatkerti jövevényének elnevezésére névpályázatot írt ki az intézmény, melyre összesen 306 javaslat érkezett.

Veprik Róbert

igazgató elmondta, akadt, aki azt szerette volna, hogy a kis lámát Caligulának vagy Teofilnak kereszteljék, a gondozóknak azonban a

Pampa

elnevezés, a nyolcesztendős szegedi

Tóth Eszter Luca

ötlete tetszett legjobban. Pampa egyébként, ahogy egy teveféléhez illik, születését követően nagyon hamar lábra állt, és édesanyjával, valamint nővéreivel együtt rövidesen látható lesz a Vadaspark dél-amerikai részének kifutójában. A szegedi állatkert egyik különlegessége, hogy az óvilági kétpúpú teve mellett valamennyi dél-amerikai tevefélét bemutatja, a lámát, annak ősét, a guanakót, a vikunyát és háziasított változatát, az alpakát is. A közönség kedvenc állatai szélsőséges időjárású napokon is láthatók, hiszen - a tevefélékre általánosan jellemzően - rendkívül szívósak, jól viselik az ilyesfajta viszontagságokat. A Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Chilében és Argentínában háziállatként tartott lámát az indiánok tenyésztették ki a guanakóból teherhordónak. Emellett húsát, gyapját, bőrét is hasznosítják, valamint faggyújából gyertyát készítenek, szárított trágyáját eltüzelik. A lámákat általában kétévente nyírják, egy állat 3-3,5 kilogramm gyapjút ad, amelyből ruhákat, kötöttárut, szőtteseket, szőnyegeket és kötelet készítenek. A láma rendkívül szívós, a szomjazást is jól tűri, ezért ideális teherhordó az Andok kopár vidékén. A 120-150 kilogrammos állatok 45-60 kiló terhet cipelve naponta 25 kilométert is meg tudnak tenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.