A doni áttörés dorozsmai áldozataira emlékeztek + FOTÓK



Százötvenöt szeged-kiskundorozsmai katona halt hősi halált 1943-ban a doni áttöréskor. Emlékük előtt tisztelegtek, koszorúztak és gyújtottak gyertyákat a második világháborús emlékműnél Dorozsmán pénteken délután.
„Akik életüket adták értünk, a hazáért, azokra emlékeznünk kell. Fel kell idéznünk hősies küzdelmüket” – fogalmazott
Hajdú Géza
, a dorozsmai művelődési ház igazgatója.
Szabó Péter
szavalata után a körzet önkormányzati képviselője,
Kosik Dénes
elevenítette fel a 2. magyar hadsereg hatvankilenc évvel ezelőtti hősies küzdelmét. „Szomorú évfordulóhoz értünk, immár 69 éve annak, hogy a második világháború poklába süllyedt Magyarország, a revíziós reményektől hajtva engedett akkori szövetségese – a hitleri Németország – követeléseinek. Nem tudta vagy nem akarta felismerni, hogy újabb és újabb csapatok hadba küldésével sem menthető már meg a náci hadigépezet. Végső, kétségbeesett, bűnös próbálkozással a magyar hadvezetés odavetette utolsó tartalékát, a 2. magyar hadseregét az eleve halára ítélt támadáshoz” – jelentette ki Kosik Dénes. A Fidesz-KDNP-s politikus felelevenítette az 1943 januárjának eseményeit, s külön szólt
Jány Gusztáv
hadseregparancsnok hírhedt hadparancsáról, melyben kíméletlenül becsületét vesztettnek titulálta a 2. magyar hadsereg maradványait, mely a Don-kanyarban 1943. január 12-e és február 9-e között vívott küzdelemben gyakorlatilag megsemmisült. A visszaút is embertelen volt, ezrek fagytak meg a hidegben. „Emlékezzünk mindazokra, akiket az orosz hómezőkön gyilkos golyózáporba hajszoltak vagy sebesülten szenvedtek fagyhalált. Emlékezzünk az áldozatokra, a dorozsmai hősökre, hajtsunk fejet azon 155 hős előtt, akiknek tiszteletére az emlékmű emeltetett” – e mondatokkal zárta gondolatait Kosik Dénes. A hírhedt hadparancs részletei és egy vers meghallgatása után a résztvevők közös imát mondtak az áldozatokért, majd a második világháborús emlékműnél koszorúkat helyeztek el, és mécseseket gyújtottak.