Közélet

A délvidéki magyar népirtás áldozataira emlékeztek + FOTÓK

A délvidéki magyar népirtás áldozataira emlékeztek + FOTÓK

2012. január 30., hétfő
A délvidéki magyar népirtás áldozataira emlékeztek + FOTÓK

A délvidéki magyar népirtás évfordulóján az újszegedi Rendezvényházban emlékeztek az 1944/45-ös eseményekre. Egy kiállítás keretében fotókkal, beszámolókkal és újságcikkekkel is felelevenítették a 67 évvel ezelőtti történéseket, illetve zenés-verses emlékműsorral is tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

„Talán egyszer nem lesz majd gyűlölet/ helyette győz, az ember iránti szeretet./ Talán eljön az idő, mikor feltárul minden eldugott temető/ és ég majd a gyertya, nyílik majd virág/ apáink eldugott sírján” –

Teleki Júlia

ezen sorai szemléletesen leírják

Dobák Lászlóné

szerint azt, hogy miért fontos emlékezni a 67 évvel ezelőtti délvidéki eseményekre. A Rendezvényház már évek óta ad helyet az emléknapnak, melyet egy csúrogi zarándoklat után kezdeményeztek. Dobák Lászlóné elmondta, akkor az emlékezők azt tapasztalták, hogy a tömegsír egy gaztenger közepén van, alig lehet megközelíteni, s az emlékművet megrongálták. Az 1944/45-ös délvidéki eseményekre

Mojzes Antal

helytörténész, Forró Lajos történész,

Zakar Péter

, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Teleki Júlia emlékezett. Az emléknapon a Kormorán együttes két szólistája,

Fehér Nóra

és

Vadkerti Imre

is közreműködött.

Az 1944/45-ös események idején harminc papot is kivégeztek, nekik szeretnének emléket állítani. A Lélekkereszt megtervezését vállaló Tóbiás Klára szobrászművész portálunknak elmondta, az alkotás egy hasított keresztet formáz. „Ahogy a lelkünkben, úgy a kereszten is lenyomata van a krisztusi testnek. A posztamensből pedig összekötözött kezek emelik a magasba a keresztet” – fogalmazott. Hozzátette, a történelmi tényeket nem lehet meghamisítani, elfelejteni, de meg lehet bocsátani. Ehhez a megbocsátáshoz járulhatnak hozzá ezek a keresztek, melyek emléket állítanak a kivégzett papoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.