A Balaton Titanicja + FOTÓK

Nem múlik el nap, hogy ne olvashatnánk híreket az olaszországi hajókatasztrófáról, melynek magyar áldozata is van. De arra már talán kevesen emlékeznek, hogy – méretében nem, de halálos áldozatok tekintetében ezzel összemérhetően – a magyar tenger is szedett áldozatokat, amikor a „Balaton Titanicjaként" emlegetett Pajtás hajó 1954. május 30-án felborult.

A Pajtás csavargőzös kora délelőtt futott ki a balatonfüredi hajóállomásról. A közelben éppen vitorlásverseny zajlott, s az utasok – hogy jobban láthassák a viadalt – a hajó egyik oldalára tódultak. Az éppen kanyarodó jármű megdőlt és elsüllyedt. Szemtanúk szerint a partról is hallani lehetett az utasok segélykiáltásait. Huszonhárman meghaltak, ötvenhatan megsérültek. A korabeli sajtó nem számolhatott be a tragédiáról, ezért a közvélemény csak három évtized múltán értesült a tömegszerencsétlenségről.

A Pajtás

Az egycsavaros utasszállító gőzhajó 1918-ban került ki a Shlick-Nicholson Hajógyárból. Ebből a típusból kilencet építettek, és mindegyiket római számmal jelölték. A hajó a II-es számot kapta – 1918-II. sz. csavargőzös – , és 1945-ig szállította az utasokat a Duna két partja között, mígnem a háború viharaiban a Markó utca magasságában el nem süllyedt. Egy évvel később emelték ki, majd a helyreállítást követően ismét forgalomba állították. 1950-ben került a Balatoni Hajózási Vállalat (BHV) tulajdonába, s ekkor kapta a Pajtás nevet is. Egyszer még visszaszállították a Dunára, majd ismét balatoni hajó lett. A tragédia után, 1957-ben Siófokon, a MAHART műhelyében kétcsavaros motorhajóvá építették át, és 1959-ben Dömsödre keresztelve lehajózták a Dunára. Véglegesen 1987-ben vonták ki a forgalomból, 2002-es információk szerint jelenlegi osztrák tulajdonosa motorjachtnak építi át.

A végzetes átépítés

A II. világháború alatt a balatoni hajókat mind felrobbantották és az ország újjáépítését követő lassan meginduló turizmus munkástömegeit nem volt mivel kiszolgálni. Ekkor jutott eszébe valakinek, hogy három dunai gőzöst felúsztassanak a hat-hét éve átadott Sió-csatornán. Ezek egyike volt a Pajtás. Az ötvenes évek elején korábban sohasem látott tömegek lepték el nyaranta a Balaton mindkét partját, hogy a magánvillákból átalakított vállalati üdülőkben pihenjék ki fáradalmaikat, a beutalókért valóságos versengés folyt. Azokban az időkben nehéz volt a Helkán, a Kelénen, a Csobáncon vagy a Tündén a Siófok–Füred útvonalon helyet kapni, a hajók alig győzték az utasokat szállítani. 1951-ben határozták el valakik „odafönt”, hogy a Pajtást a Balatonra kell vezényelni. A BHV siófoki műhelyében átalakították a hajót, melynek során hat méterrel meghosszabbították a tetőt és a mentőcsónakokat a fedélzet fölött helyezték el, az ablakokat kicserélték. Az átalakítás azonban nem vált a Pajtás előnyére, ráadásul az alapvető stabilitási követelményeket sem vették figyelembe. A módosításokkal a hajó befogadóképessége 150 főről 200-ra nőtt, aminek egyenes következménye volt a stabilitását romlása. 1952. április 25-én a KPM is hozzájárult a munkához. Az üzemképességi szemlén az illetékes hajózási hatóság még apró változtatásokra hívta fel a figyelmet, de stabilitáspróbát sem akkor, sem a forgalomba állítás után – amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó látványosan billeg és düledezik – senki sem rendelt el. Ekkor már több hajós is tudta, hogy a Pajtás labilis, ám ezzel a hivatalokban nem foglalkoztak, sőt azzal sem, hogy az eredetileg folyami hajónak épített csavargőzös nem alkalmas a Balatonra. Ráadásul a hajó műszaki vizsgálata is elmaradt, a stabilitás ellenőrzésével együtt. Az átalakítás után a Pajtás személyzete észlelte és jelentette is a veszélyes labilitását, de az illetékesek valószínűleg a „szabotázs” vádjától tartva nem tettek semmit. A problémát az akkori kapitány, Heisz János is felismerte, de írásos nyoma nincs, hogy ezt valaki „feljebb” jelentette volna. Egyszerűen a szőnyeg alá söpörték a problémát, mivel már várták az új balatoni hajókat, melyeknek a Pajtást és társait kellett felváltaniuk.

A tragédia

Verőfényes vasárnap volt 1954. május 30-án. A hajó délelőtt negyed 11-kor indult el Siófokról, száz utassal a fedélzetén. Az irány Tihany volt, Balatonfüreden keresztül. Az út során Füredig semmi vészjósló nem történt, bár később néhány szemtanú azt vallotta, már ekkor is megdőlt a hajó. 11 óra 30 perckor a zsúfolásig megtöltött füredi móló keleti részén kötött ki, orrával a Tagore sétány felé. A száz utasból 14-en maradtak a hajón. Ezt Germán Gyula matróz jelentette Heisz Pál kapitánynak azzal együtt, hogy a Tihanyba induló utasok száma 178. Az utasok ki- és beszállása után a hajó Tagore sétány irányába éles jobb fordulóval a Tihany felé vette az irányt. A fedélzeten ekkor 192 – más források szerint 176-178 – utas és 6 fős személyzet tartózkodott. Legtöbben a gyereknapot ünnepelték a hajókázással, és figyelték az abban a percben a startpisztoly lövésére elindult vitorlásversenyt. Az éles forduló alatt a Pajtás először balra, majd jobbra billent. Heisz Pál kapitány el akarta fordítani a kormányt, hogy megállítsa a borulást, de nem sikerült: a hajó a bal oldalára dőlt, és süllyedni kezdett, miközben kitört a pánik. A gőzhűtő, Vámosi Gyula, aki kabinjában ragadt, halála előtt nem sokkal még kiengedte a kazánból a gőzt, hogy a hajó ne robbanjon fel. Ezzel még nagyobb tragédiát előzött meg. A felborult hajó a bal oldalára dőlve süllyedt el, majd megült a fenéken. Szerencsére félig kiállt a vízből, így az utasok nagy része felkapaszkodhatott az oldalára. Szemtanúk szerint a borulást a hajótest belendülése okozhatta. Pont akkor indult a móló másik oldalán az évadnyitó vitorlásverseny mezőnye. A látványos rajtot pedig minden utas meg akarta nézni, ezért a hajó bal oldalára tömörültek. Ettől erősen megdőlt a Pajtás. Az utasok ekkor megijedtek, és átszaladtak a hajó jobb oldalára, ami ettől a másik felére dőlt, és erősen kilengett. Eközben nagy mennyiségű víz jutott a hajóba, majd lesüllyedt a tó fenekére, ahol balra dőlt. Huszonhárman, 22 utas és a fűtő – más források szerint huszonheten – lelték halálukat a hullámsírban, több mint 50 ember megsérült, annak ellenére, hogy a közelben zajló vitorlásverseny résztvevői gyorsan megkezdték a mentést. Mivel a hajó a parttól pár méterre borult fel, a parton állók közül többen beugrottak segíteni. A vitorlásversenyt azonnal lefújták, a versenyezők aktívan részt vettek a mentésben. Nekik köszönhető, hogy nem lett több áldozat. Később, még napok múlva is találtak néhány iszapba süllyedt áldozatot. A személyzetből egy fűtő esett áldozatul, aki nem fért ki a gépház ablakán. Mondták neki, hogy várjon, amíg kivágják a hajótestet, de a termetes férfi úgy döntött, alámerül és megkeresi a kijáratot az olajos vízben. A gépház ajtajában azonban három menekülni próbáló utas belekapaszkodott. Mindnyájan megfulladtak. A későbbi levéltári kutatások és a visszaemlékezések szerint a legfiatalabb áldozat hét, a legöregebb 68 éves volt, a többiek 20-25 évesek voltak. Néhány különös esetről is szólt a fáma. Egy édesanya például a babakocsival együtt vízbe dobta csecsemőjét. A gyermeket a pólya fenntartotta a vízen, kimentették, és a mamája is megmenekült. A postás tisztiiskola évfolyama és egy katonai alakulat jutalomutazáson vett részt a Pajtás fedélzetén. Elsőként egy katonatiszt esett át a korláton a boruláskor. Tetemét két nap múlva találták meg, a hajótest az iszapba nyomta. Egy nőt a szűk hajóablakon rángattak ki, csontig lenyúzta az ablakkeret a csípőjéről a húst, de életben maradt. Orosz katonák is voltak a hajón, őket a csizmájuk húzta a mélybe. Többen látták, hogy úsztak, úsztak, aztán egyszer csak elsüllyedtek. Egyesek látni véltek egy ismeretlen katonatisztet, aki a történtek láttán belevetette magát a vízbe, sikerült is valakit a partra vonszolnia, aztán újra visszaúszott, megint megmentett valakit, harmadszor is fordult, de akkor már a saját életet sem tudta megmenteni. Menyasszonya hiába várta a parton. A balatoni utasforgalom könnyítésére építették 1952-ben a kétemeletes Beloiannisz motorost, amelynek már a nevétől is kiütést kaptak a balatoni emberek. Arra viszont jó volt, hogy tömegeket szállítson, 1954. május 30-án pedig történetesen balatonfüredi kisiskolásokat. Amikor a Pajtás felborult, a Beloiannisz még a közelben volt, pánikot okozva, mert a szülők azt hitték, ezt a hajót érte baleset.

ÁVH a mólón

A hajószerencsétlenség hírének hallatára az akkori közlekedési miniszter, Bebrics Lajos azonnal a helyszínre indult vasúti sínbuszával. Az állomáson várt rá Kalász Antal százados, az akkori füredi rendőrkapitány, akivel azonnal a mólóra siettek. Az ott lévő ávósok azonban megálljt parancsoltak nekik, és megpróbálták a minisztert is elzavarni, de neki valahogy sikerül mégis kijutnia, de a szolgálatos rendőröket már nem engedték oda, akik tehetetlenül nézték az ávósok ügyködését. Az államvédelmisek a turisták fényképezőgépeiből kihúzták a filmeket, megfélemlítették a szemtanúkat, hogy nem beszélhetnek senkinek arról, amit ott láttak. A mentéssel viszont egyáltalán nem foglalkoztak, pedig perceken belül a helyszínre érkeztek. Az államvédelmis nyomozók még a telefonközpontban is csak arra figyeltek, nehogy bárki tudomást szerezzen a tragédiáról. Manapság elképzelhetetlen, hogy ne szülessen tudósítás egy több tucat halálos áldozattal járó balesetről, se akkor a Pajtás gőzös tragédiájáról mégsem lehetett tudni, és tilos volt róla beszélni. 1954-ben Balatonfüreden az ÁVH, a rendőrség, a miniszter mind azon fáradoztak, hogy ne szerezzen tudomást a világ a Pajtásról. Ekkor ugyanis csak arról szólhattak a hírek, hogy a békeharc folytatódik, a vas és acél országa épül, és a nemzetközi helyzet is fokozódik. Pedig a legnagyobb balatoni hajószerencsétlensége történt akkor a füredi kikötőben. A tragédia súlyát a korabeli politikai vezetés is megpróbálta enyhíteni, a Szabad Nép című lapban jelent meg egyetlen hír, 12 halottról beszámolva, majd Rákosi Mátyás hírzárlatot rendelt el. A híradások nem szóltak, nem szólhattak rossz hírekről. „Magyarországon egyszerűen nem történtek balesetek… Diktatúrában nincs ilyen dolog, csak jó dolgok vannak” – emlékezett vissza később Atkári Arisztid, aki akkoriban titokban tudósította a Szabad Európa Rádiót. A Pajtás tragédiája 30 évig tiltott téma volt, sőt a hallgatás, a titkolódzás nagyotmondókat szült, akadtak olyanok, akik 5-600-ra tették az eltűntek számát, míg a rosszhiszeműek szabotázst emlegettek. A balatoni hajózás történetének legszomorúbb eseményét idézve 1999-ben a város önkormányzata, a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Hajózási Rt. a tragédia 45. évfordulója alkalmából egy szobrot állított a Tagore sétányon.

A vizsgálat

A Pajtás katasztrófájának rejtélye még mindig élénken foglalkoztatja a hajóstársadalmat. A szörnyű baleset szemtanúi közül sokan még a mai napig sem szívesen beszélnek. A balesetet követően azonnal letartóztatták a kapitányt és megkezdődött a gondos vizsgálat, ami persze abban az irányban folyt, hogy csakis ő lehet a felelős. Nyolc hónapig volt előzetes letartóztatásban, amíg kimondták az ártatlanságát. A vízből kihalászott hajónaplónak köszönheti, hogy bebizonyosodott, nem volt túlterhelve a hajó, így elkerülte a halálbüntetést. Egyik közeli barátja szerint a tragédia után magába forduló, szomorú emberré vált, de a Balatontól soha sem bírt elszakadni, éveken keresztül horgászott a partról. Sokáig nem kapott állást, végül Siófokon kikötőfelügyelői munkakörbe helyezték. A balesetről még a legjobb barátainak sem beszélt egy szót sem. „Végignéztem a hajón és láttam, hogy a fedélzeten sok ember van, vagyis ezen részére több személy nemigen szállhatott volna fel, mivel az emberek már zsúfolásig voltak” – beszélt a kapitány a tragédiát megelőző percekről. „Úgy láttam, hogy arányosan vannak elosztva… A hajó lassú tempóban elindult a kikötő északi partja felé. Időközben, az elindulás után közvetlenül, a hajó kormányosa, Steiner János is bejött a fülkébe, de a kormány továbbra is az én kezemben volt.” Az indulás pillanatában a hajót kissé „kiemelte”, hogy ne ütődjék a partnak, majd megvárta, hogy a vége hagyja el a mólót, és ekkor kezdte meg a kormány jobbra tekerését. A kormányt félig jobbra tekerte, amit a kormány-jelzőkészüléken ellenőrzött. „Az elindulás alkalmával semmi rendellenességet nem észleltem, a hajó a megszokott ingással indult ki a kikötőből” – folytatta a kapitány. „Miután a kormányt félig jobbra tekertem, a hajó túlzottan jobbra dőlt. Hogy az ingást kiküszöböljem és a hajót egyensúlyba hozzam, a kormányossal közösen visszatekertem egy negyed fordulattal, vagyis az eredeti kormányállás felére. Ezen idő alatt a hajó a bal oldalára fordult. Vártam, hogy a bal oldali ingásból visszaáll, és kiküszöbölődik az ingás, azonban ez nem állt be, hanem a hajó eldőlt a bal oldalára.” A szerencsétlenség úgy maradt meg az emberekben, hogy a hajó felborulásában a vitorlásverseny volt a ludas, mivel az utasok a látvány miatt a gőzös egyik oldalára furakodtak. Ezzel szemben több tanú is állította: az emberek olyan sűrűn álltak, hogy képtelenek lettek volna bármiféle mozgásra. „A Tagore sétányról láttam, hogy a Pajtás a füredi mólótól indulni készül. Feltűnő volt, hogy az indulás pillanatában a hajó balra dőlt, és szinte a móló dörzsfáinak támaszkodott úgy, hogy mintegy 40-50 centiméter mélységben láthatóvá vált a merülési szint alatti hajótest” – emlékezett később vissza Kálnai Attila, aki maga is hajóvezető, 1954-ben gyakorló hajós, folyamőrtiszt volt, és fényképen örökítette meg a borulás pillanatát, valamint a mentés egyes fázisait. „Ekkor már olyan érzésem volt, hogy a hajó nem fogja kibírni a megfordulásnál fellépő centrifugális hatást, és felborul, ezért nyúltam a fényképezőgéphez.” Kálnai Attilának szerencséje volt, mivel az ő fényképezőgépéből nem húzták ki a filmet. Fényképezett egy Hajdú István nevű vitorlásversenyző is, aki a mentésben vett részt. Két fordulót tett meg, de utána elkergették a rendőrök. A fordulás megkezdésekor a hajó fara nagyobb, az orra kisebb sugarú körön fordul meg. Erre mondják, hogy a hajó fara „esik”. A kormánykihajtás pillanatában a lapátnyomás másik iránya megdönti a hajót a fordulási belső oldal felé. Ekkor következett be a kapitány által beismert túlzott kormányvisszavétel. Később, amikor a hajó már beállt a fordulási körbe, súlypontjában centrifugális erő keletkezett, amely a bemerült hajótest ellenállása miatt kifelé döntötte a hajót. Ezt fokozta a kapitány is, amikor a kormányt hirtelen ebbe az irányba visszavette. Ekkor már a magas súlyponttal rendelkező hajó, amelynek dőlését fokozta a fedélzeten tartózkodó tömeg tehetetlenségi nyomatéka is, nem tudott egyensúlyi helyzetébe visszabillenni. A Pajtás bal oldalára dőlve süllyedt el a körülbelül 3,5–4 méteres vízben. A kihallgatott tanúk közül többen elmondták, hogy nem érte őket váratlanul a hajó katasztrófája. Egyesek figyelmeztették is a Pajtás kapitányát, Heisz Pált, hogy egyszer majd felborul a hajóval. Javasolták neki, hogy a labilitást tegye szóvá. Nem tudjuk, hogy megfogadta-e a tanácsot, vagy inkább hallgatott, mert féltette az állását, vagy úgy gondolta, a felelősség nem az ő vállán nyugszik. A kapitány ma már nem él. Néhány nappal a hajó kiemelése után elvégezték azt a stabilitáspróbát, amit sokkal korábban kellett volna. Mindössze tizenegy személy, adott jelzésre, a hajó egyik oldaláról a másik oldalára futott, ezután pedig vissza; s ezt még kétszer megismételték, mindig a dőlés irányában. Harmadik kísérletre már abba kellett hagyni, mert különben felborult volna a hajó. Forrás: http://hajokanno.atw.hu http://hajoregiszer.hu http://honisme.blogspot.com