Sport

Janics Natasa volt a Mikulás a Napfényfürdőben + FOTÓK

Janics Natasa volt a Mikulás a Napfényfürdőben + FOTÓK

2011. december 2., péntek
Janics Natasa volt a Mikulás a Napfényfürdőben + FOTÓK
Péntek kora délután a Napfényfürdő Aquapolisban tartott sajtótájékoztatót Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, aki rövidesen hosszú külföldi edzőtáborba vonul, készülve a 2012-es esztendőre. A sajtótájékoztatót megelőzően Janics Natasa először mutatta meg a sajtónak szeptemberben született gyermekét, Milanát. A találkozás rövid volt, mert a kislány megkapta a korának megfelelő oltásokat, emiatt pedig kisebb lázzal küzdött. A sportoló elöljáróban elmondta, nagyon szereti a gyerekeket, és szeret segíteni is, így egy alapítványt hozott létre a fiatal tehetségek segítésére. Ennek jegyében a sajtótájékoztatót az EDF DÉMÁSZ-szal közös ajándékozással is összekötötték a szervezők, 100 utánpótlás-kajakos gyermek kapott ajándékcsomagokat. Hozzátette, bulgáriai edzőtábora után hétfőn Portugália felé veszi az irányt, ahonnan március végéig biztosan nem jön haza. A nyári, Maty-éri kajak-kenu világbajnokságon török színekben B-döntőt nyerő és a sajtótájékoztatón is jelenlévő fogadott fiától, Cristian Douchevtől megtudtuk, kajak-kenus jövőjét Magyarországon képzeli el, s jövőre már hazai versenyeken is indulhat. Storcz Botond szövetségi kapitánytól elhangzott, korábban kinn volt Janics Natasa bulgáriai edzőtáborában, a látottak alapján fel sem merült benne, hogy problémát okozhatna kiválóságunknak a jövő évi felkészülés. Hozzátette, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség teljes mellszélességgel mellette áll, jelenleg is tagja a válogatott keretnek, s családi állapotára való tekintettel minden segítséget biztosítanak felkészüléséhez. A sajtótájékoztató végén a háromszoros olimpiai bajnok kajakoshölgy Mikulássá változva átadta az ajándékokat a gyerekeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.