Közélet

Energiáról, IMF-ről beszélt Fellegi Szegeden

Energiáról, IMF-ről beszélt Fellegi Szegeden

2011. december 9., péntek
Energiáról, IMF-ről beszélt Fellegi Szegeden

Sem az IMF-fel való tárgyalások, sem a minisztérium működése nem feltétlenül pozíciófüggő, de e kérdést is tisztázzák majd Orbán Viktorral történő tárgyalásukkor - mondta el Fellegi Tamás, a távozási szándékát a nemzeti fejlesztési minisztérium éléről nemrég bejelentő miniszter a Szegedi Energetikai előadása után.

Az Energia Szabadegyetemen adott elő péntek délután

Fellegi Tamás

, ahol a sajtó a közelgő IMF-tárgyalásokról, valamint lemondásának okairól is faggatta. „A miniszterelnökkel egy olyan beszélgetés vár ránk, ahol sorra vesszük, hogy milyen feladatokat jelent számomra az IMF-fel történő tárgyalássorozat, és miért jutottam arra a következtetésre, hogy bejelentettem lemondásomat. Nem mondhatok most sem többet, mint amit eddig is jeleztem a nyilvánosság felé. Orbán Viktor tájékozódni fog, mérlegeli a bejelentésemet együtt is mérlegeljük majd” – mondta el a sajtónak Fellegi, majd a Matolcsy Györggyel való esetleges vitájával kapcsolatban kifejtette, hogy kormánytagként egy felé húzzák a szekeret. „Nem értünk mindenben száz százalékosan egyet, s ha ezt azt jelenti, hogy vannak vitáink, akkor vannak. De ez így helyes, a kormányzás nem azt jelenti, hogy mindig, mindenben egyet kell értünk” – így a miniszter, aki újságírói kérdésre, hogy lemondásával nem gyengíti a tárgyalódelegáció súlyát, azt felelte, hogy akik ezt mondják, azok azt gondolják, hogy az IMF-tárgyalások pozíciókhoz kötöttek. „Az, hogy én jeleztem, csak erre szeretnék koncentrálni nem azt jelenti, hogy milyen súllyal tudok részt venni a tárgyalásokon” - hangsúlyozta Fellegi Tamás kiemelve, hogy a minisztérium működése az általa meghatározott energiastratégia sem csak az ő érdeme, hanem egy közös munka, a kormányzás része és maga az intézmény sem csak a személyétől függően működik jól vagy rosszul. Arra a kérdésre, hogy mi az IMF-tárgyalás folyamata Fellegi azt felelte, hogy ma Washingtonban ültek tárgyalóasztalhoz a szervezet képviselői és ott a közgyűlésükön veszik elő a magyar kérést, jövő héten utaznak hazánkba, ahol az első informális, de hivatalos kapcsolatfelvétel kezdődik meg. "Itt már megkapjuk az IMF előzetes elképzeléseiről a dokumentumokat, ezután határozzuk meg a konkrét tárgyalások menetét" - szögezte le.

Fellegi Tamás energetikáról tartott előadását ide kattintva olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.