Írjon nekünk

Kultúra

A tiszteletbeli hídverő, Dobóczky Zsolt újabb fotós sikere

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az M43-as Tisza híd építésének minden jelentős mozzanatát végigfotózó szegedi mérnök-tanár, Dobóczky Zsolt újabb elismeréssel gazdagodott. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség fotópályázatára küldött alkotása bekerül egy naptárba.

Az Áldozat című fotográfiával vívta ki a zsűri elismerését Dobóczky Zsolt egy munkahelyi biztonság és egészségvédelem témakörben meghirdetett fotópályázaton. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által az unió huszonhét tagállama és a három EFTA országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia) meghirdetett fotópályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi biztonság és egészségvédelem fontosságára.

Közel 2500 pályamű érkezett a pályázatra, ebből választotta ki a zsűri a díjazottakat, illetve azokat a fotográfiákat, melyek egy naptárt fognak ékesíteni. Ezek közé válogatták be Dobóczkynak Az Áldozat című képét, ami a híd feszítő-tartó kábeleinek befűzésekor készült. A munkás keze a hidat feszítő kábelekre támaszkodik, látszik, hogy kesztyűje a befűzés közben szétrongyolódott, ám megvédte a dolgozó kezét.

„Mivel a pályázati kiírásnak megfelelő témában, a Móra Ferenc Híd építésénél fényképeztem két évig, jött a gondolat, hogy a témának megfelelő képeket kiválasztva részt vegyek a pályázaton” – mondta el a fotós. Egy kerékpártúra során járt először az M43-as Tisza-híd építésénél Dobóczky Zsolt, s egyből eldöntötte, dokumentálni szeretné az építés minden jelentős mozzanatát, illetve az ott dolgozókat. Mint elmondta, számára a legkedvesebbek a fekete-fehér zsánerképek, melyek a munkálatokban résztvevőket örökítik meg.

Nem az első elismerés, amit a fotóművész a híd építése során készült képeivel nyert. Ahogy beszámoltunk róla, a Ködfátyol című fotót is a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Értéket teremtek-vállalkozom” című fotópályázatán a legjobban ítélt a szakmai zsűri.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség fotópályázatán díjazott, illetve elismert képeket ITT tekintheti meg.

Kommentek

Hírzóna

Régészeti leleteket találtak a szentesi színház alagsorában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Segítségükkel pontosíthatók a város történetével kapcsolatos ismeretek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyílt próbák, épületbejárás a színházi világnapon Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Izgalmas programokkal várják a közönséget a Szegedi Nemzeti Színházban szerdán, a színházi világnapon, próbákra leshetnek be vagy a teátrum máskor a közönség elől elzárt zugaiba is bepillanthatnak az érdeklődők, este pedig feltárulnak az opera titkai – tájékoztatta a kulturális intézmény az MTI-t. Kommentek

Tovább olvasom

Kultúra

Huszadik alkalommal rendeznek nemzetközi gitárfesztivált Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Huszadik alkalommal rendeznek nemzetközi gitárfesztivált áprilisban Szegeden. A koncertek mellett az ország legrégebbi és legjelentősebb gitáreseményének programjában szerepelnek mesterkurzusok, workshopok és versenyek is – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál