Közélet

Szükség lenne a vadászati törvény módosítására

Szükség lenne a vadászati törvény módosítására

2011. november 23., szerda
Szükség lenne a vadászati törvény módosítására

A vadászati területek kijelölésével kapcsolatos bírósági perek 95 százalékát a hatóságok nyeri meg, de a peres ügyek nagy száma mutatja, hogy szükség lenne a vadászati törvény módosítására - derült az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának szerdai albizottsági ülésén.

A mezőgazdasági bizottság szerdai ülésén az Ősi-Sárrét Vadásztársaság ügyének kiválasztását

Györffy Balázs

, Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottság fideszes elnöke azzal indokolta, hogy az őt megkeresők közül ez a vadásztársaság volt az, amelyik a teljes jogi anyagot átadta az albizottságnak. A vadásztársaság elnökének,

Fisli Józsefnek

beszámolójából kiderült, hogy nem kaptak akkora vadászati területet, mint szerettek volna. Fisli József a számukra kedvezőtlen hatósági és bírósági döntéseket ismertetve hangsúlyozta: "öt éve nem élhetünk a vadászati jogunkkal úgy, ahogy szeretnénk".

Gőgös Zoltán

szocialista párti képviselő felvetette, ha ebben az ügyben bírósági eljárás folyik, akkor az albizottság nem illetékes megvitatni a problémát. Az elnök, megjegyezve, hogy ebben a képviselőtársának igaza van, azt mondta, hogy a vita lehetőséget ad a vadászati törvény alkalmazhatóságának megvizsgálására.

Zsigmond Richárd

, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy a 2007 márciusában indult újabb 10 évre szóló vadászati terület-kijelölési ciklusban országosan 1.380 vadászati terület kialakítására nyújtott be igényt 1.800 kérelmező. A hatósági döntésekkel kapcsolatban 600 fellebbezés érkezett, az eddig lezárult perekben a hatóság 95 százalékban nyertes volt. Hozzáfűzte: 5-6 per még folyik.

Kardeván Endre

, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a meghallgatáson elmondta, egyértelmű, a hatásköröket és határidőket is rögzítő jogszabályra lenne szükség. A vadászati terület kijelölését a földtulajdonosi közösség, illetve a vadászatra jogosultak kérhetik, ők haszonbérletben. Ha a jogosultak között nincs megegyezés a vadászati terület hasznosításáról, akkor az illetékes hatóság kényszerhasznosítást rendelhet el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.