Szigorítaná az áram kikapcsolásának lehetőségét Lázár

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szigorítaná a Fidesz frakcióvezetője az áramkikapcsolásra vonatkozó hatályos szabályozást.

Lázár János a villamos energiáról szóló törvény módosítására tett javaslatában – amelyet kedden terjesztett a Ház elé – azt indítványozza, hogy a szolgáltató fizetési késedelem esetén se kezdeményezhesse a felhasználó kikapcsolását a villamosenergia-ellátásból.
Újdonság, hogy a villamosenergia-kereskedők az áramkikapcsolást fizetési késedelem esetén akkor kezdeményezhetnék, ha nem a rendszerhasználati díjakkal tartozik a lakossági fogyasztó. Emellett – ahogyan azt a jelenlegi szabályozás tartalmazza – továbbra is szükséges marad több más feltétel az áramkikapcsolás kezdeményezéséhez: így az, hogy a fogyasztó több mint 60 napja tartozzon, hogy a fizetési haladékról vagy részletfizetésről szóló egyeztetés eredménytelenül záruljon, valamint az, hogy legalább kétszer írásban értesítse a kereskedő a fogyasztót a tartozásról, a kikapcsolás lehetőségéről, és tájékoztassa a szociálisan rászoruló fogyasztókat megillető kedvezményekről, az előrefizetős mérő felszerelésének a lehetőségéről.

A törvény ma azt is kimondja, hogy ha az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági felhasználó fizetési kötelezettségének teljesítésével több mint 30 napot késik, a villamosenergia-kereskedő kezdeményezheti az elosztónál az áram kikapcsolását. A Fidesz frakcióvezetője – az előbbiekhez hasonlóan – ezt azzal egészítené ki, hogy a rendszerhasználati díjból származó fizetési kötelezettséget nem lehetne beleszámolni a tartozásba.
A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lépne hatályba.
Lázár János javaslata indoklásában azt írja, hogy elsődleges célnak kell tekinteti az energiaellátás biztosítását mind a lakossági, mind a nem lakossági felhasználóknak. Törvénymódosításának szándéka ezért az – fejti ki -, hogy “a felmerülő átmeneti pénzügyi nehézségek esetén a hálózati elosztói engedélyes ne érvényesíthesse a rendszerhasználattal kapcsolatban a hálózati rendszerből való kikapcsolás lehetőségét”.

Default thumbnail
Előző sztori

Kosárlabda: 14 év után elindult a megyei bajnokság

Default thumbnail
Következő sztori

Vízilabda: a friss kupagyőztest fogadja az Universitas

Legutóbbi hasonló cikkek