Közélet

Külön törvény lesz az Országgyűlésről

Külön törvény lesz az Országgyűlésről

2011. november 5., szombat
Külön törvény lesz az Országgyűlésről

Külön törvény szabályozza majd az Országgyűlés munkáját, mivel működése túlmutat magán a parlamenten - nyilatkozta Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke a Magyar Hírlapnak.

A lap szombati számában közölt interjúban ismertette: rengeteg olyan ügy érinti a házszabályt, amely ugyan az országgyűlés működésére van hatással, de nemcsak a törvényhozás munkájára terjed ki. Ebből adódódan az utóbbi területre a házszabály, tehát egy országgyűlési határozat nem is vonatkozhat. Ilyen például a mentelmi bizottság által előterjeszteni kívánt indítvány is, amely alapján a parlamenti bizottságok megkeresésére mindenki köteles haladéktalanul nyilatkozni, a tőle megkért iratokat megküldeni. Amennyiben ezt a házszabályban rendeznék, nem lenne senkire kötelező érvényű, csak az Országgyűlésre. Ezért szeretnék ezt a kérdést törvényileg kezelni, lesz tehát külön az Országgyűlésről is egy törvény - mondta. Szeretnék az eljárási szabályozást hatékonyabbá tenni, tartalmi módosítást azonban nem terveznek - ismertette. Például csak szabálysértés esetén lehet lemondani ezentúl is a mentelmi jogról, egyébként nem, mert a mentelmi jog nem a képviselőt, hanem az Országgyűlést illeti meg. Van olyan kezdeményezés is, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványt ne csak koherenciazavar esetén lehessen benyújtani, hanem valamilyen jobbító szándék alapján is. Valamit tenni kell az elmúlt másfél évben elharapódzó, a törvényhozás méltóságát sértő megnyilvánulásokkal szemben - mondta -, felmerülhet például az a megoldás is, hogy ideiglenesen kitiltják az Országgyűlésből a botrányosan viselkedő képviselőt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.