Sport

Kosárlabda: kosárszombat Vásárhelyen

Kosárlabda: kosárszombat Vásárhelyen

2011. november 17., csütörtök
Kosárlabda: kosárszombat Vásárhelyen

Egész nap pattog majd a labda szombaton a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban. Délelőtt a legfiatalabbaké lesz a játéktér, míg koraeste a felnőttek Hepp-kupa keretében fogadják a Salgótarjáni KSE gárdáját.

Szombaton délelőtt az Országos Kenguru Bajnokság szegedi területének vásárhelyi csoportjában a legifjabb kosaras palánták lépnek pályára. Az előző fordulóban a kis kosarasok két csoportban mérték össze tudásukat, a hét csapatban összesen 84 játékos kapott játéklehetőséget. A négy csapatos csoportot akkor a Vásárhelyi Hódok nyerték, a Vidrák, a Ráják és a Rókák csapatait megelőzve, míg a három csapatos csoportban a Vásárhelyi Bikák szerepeltek legjobban, a Skorpiókat és a Csikókat megelőzve. Várhatóan szombaton hat csapat mérkőzik és ismét fergeteges hangulat várja majd a kilátogató szülőket, barátokat. Koraeste 18 órakor Hepp-kupa mérkőzésen az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli a bajnokságban remekül szereplő Salgótarjáni KSE együttesét fogadja. A tavaly még "A" csoportos vendégek kiesésük ellenére nem gyengültek, hiszen a csapat magját alkotó

Hartvich, Sebők, Kiss, Kocsis

és

Szabó

sem távozott, sőt a feljutott Jászberény gárdájából több játéklehetőséget remélve a nógrádiakhoz igazolt a két jó nevű center,

Likár

és

Godena

, valamint a

Surman

testvérek is. Nem véletlen tehát, hogy az NB I/B-s bajnokság keleti csoportjában hét forduló után hat győzelemmel a tarjániak holtversenyben az első három között találhatók. A bajnokságban három győzelemmel és négy vereséggel hetedik helyen álló Kosársuli tehát a hazai környezet ellenére sem számít esélyesnek, bár dr. Elek András edző szerint az elmúlt hétvégi - Baja elleni - küzdenitudás bizakodásra adhat okot. A szakember elmondta, hogy a siker érdekében a heti edzéseken elsősorban a védekezésbeli hibák kiküszöbölésén dolgozott játékosaival. Sajnos a foglalkozásokon nem mindenki tudott részt venni, Dani és Velinovics továbbra is sérült, így rájuk nem számíthatnak a kék-sárgák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.